Túl a nyolcvanas határon a Barca

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.03.22. 23:12
Címkék
A zseniális támadótrió, no meg az élesen látó középpályássor újabb gálaelőadással örvendeztette meg a Camp Nou közönségét: Barcelona– Málaga 6–0.

Az alábbiakban megtölthetnénk a rendelkezésre álló helyet gólleírással, az események részletezésével, de őszintén bevalljuk: a Barcelonával kapcsolatban túl sok újdonsággal nem szolgálhatunk. S aligha a mi hibánkból. Inkább felhívnánk a figyelmet néhány érdekességre.

A 83. percben Lionel Messi megfeszült, hogy labdát szerezzen az idény meglepetéscsapatának tartott Málaga tizenhatosának előterében, holott akkor már 6–0 volt az eredmény, értelemszerűen a katalánok javára. Vagy itt van a szótlan, de egyáltalán nem sótlan Andrés Iniesta, aki olyan passzokkal szolgálja ki társait, hogy időnként talán a célszemélyek is meglepődnek. Illetve Daniel Alves esetében ez nyilván nem igaz, hiszen az ötödik találatnál tudatosan robbant be a védelem mögé – érkezett is a sebészi pontosságú, fejre érkező labda az apró termetű középpályástól. Aztán ott van Thierry Henry: a higanymozgású, elszántságát tekintve már-már az örökifjú szerepé-ben tetszelgő francia csatárzseni mintha mindig tudná, mi a leglogikusabb lépés a gólszerzés érdekében, persze még mielőtt hozzá kerülne a labda. Ekképp adott finom passzt a középütt üresen érkező Samuel Eto’ónak. Tökéletes az összhang a csatárok, no meg a támadószekció és a középpálya között!

Így fordulhat elő, hogy 28 forduló után 60 a Barca gólkülönbsége; hogy az Henry, Eto’o, Messi trió 59 találatot szerzett eddig az idény során a Primera Divisiónban (15, 25, 19 leosztásban); hogy Pep Guardiola szórakoztató együttese – minden frontot figyelembe véve – negyedszer zárt hat góllal mérkőzést; és hogy további öt alkalommal jutott el ötig.

Ezért lehet rajongani a Barcelonáért, azért, hogy létezik még olyan csapat ebben a taktikára meg a különböző védekezési formákra tudományosan nagy hangsúlyt fektető futballvilágban, amely a lehető legszebb módját választja a sikeres szereplésnek. Több gólt szerezni az ellenfélnél, s ahogy a mellékelt ábra bizonyítja, nem feltétlenül csupán eggyel. Persze ahogyan Johan Cruyff még a tél beköszönte előtt fogalmazott: szép, amit a Barca alkot, de egyelőre nem nyert semmit. Megállapítása még most is érvényes. Viszont továbbra is jó esély van arra, hogy a csapat sokat nyerjen. Bajnokságot, Király-kupát, Bajnokok Ligáját.

Legfrissebb hírek

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
8 perce

Zöld-fehérben folytatja a volt újpesti Enisz Bardi – hivatalos

Minden más foci
13 perce

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
33 perce

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
44 perce

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
46 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
1 órája

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
1 órája

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik