Három centerrel sem ment

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.03.22. 23:12
Címkék

„Már nem esem pánikba, ha az Ajax ellen kell pályára lépnem” – mondta lapunknak még az NAC Breda–Ajax találkozó előtt Fehér Csaba, a hazai együttes légiósa. Nos, kilencven perc elteltével kiderült, ha ő nem is, csapata okvetlenül pánikba esett, elvégre 3–0-ra kikapott a harmadik helyezettől.

„Otthon ez azért nagy verés – ismerte el a válogatott keretébe több mint két év után újra meghívott Fehér. – Nulla egy után kamikazefutballra álltunk át, nulla kettőnél meg már három centerünk volt a pályán. Az Ajax közben nyugodtan kontrázott. Az első gól döntött: szerintem ha mi rúgjuk, mi kontrázunk és nyerünk három nullára. Csak éppen az Ajax szerezte az elsőt, és élt a területtel, amelyet mi kínáltunk neki.”

A vereség nem csupán azért volt fájdalmas, mert az NAC nem tudott fellépni a tabella hatodik helyére, hanem azért is, mert elrontotta ezzel Fehér kétszázadik holland élvonalbeli mérkőzését. „Nem jött össze, de azt sem mondanám, hogy előre ittunk volna a medve bőrére. Itt ugyanis nem szokás azokat köszönteni, akik több klub segítségével jutnak el a jubileumig. Egy évtizede vagyok kint, s ennyi idő alatt egy ünnepségre emlékszem: Rob Penderst köszöntötték a kétszázötvenedik meccse okán, de ő ezt mind Bredában játszotta” – árulta el Fehér Csaba.

Legfrissebb hírek

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
6 perce

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
8 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
45 perce

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
1 órája

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A „megtémázandó” téma és a kéretlen pályalocsolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik