Dupla dupla a tripláért

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.03.22. 23:12
Címkék
A Bayern München és a Wolfsburg után a Hamburg is kihasználta a Hertha stuttgarti botlását, így kilenc fordulóval a befejezés előtt az első és a negyedik helyezettet mindössze egy pont választja el.

A sokkal nagyobb BL-láz, illetve a Manchester United elképesztő, hattrófeás esélye közben hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy nem csupán az első, hanem a második számú európai kupasorozatban is állnak még trófeahalmozásra készülő gárdák. (Ha már itt tartunk: a BL-csapatok közül a Barcelonának, az MU-nak, a Chelsea-nek, az Arsenalnak és a Portónak van több-kevesebb sansza megismételni a „vörös ördögök” 1999-es legendás treble-jét, a bajnokság, a kupa és a BL megnyerését.)

Azon nem kell csodálkozni, hogy a két ukrán csapat, a Dinamo Kijev és a Sahtar otthon is jól áll (az 1994–95-ös szezontól kezdve minden hazai díjat egymás között osztottak el!), azon már inkább, hogy a Hamburg Németországban szintén minden fronton áll. (Az ugyancsak UEFA-kupa-negyeddöntős, Német Kupa-elődöntős Werder Bremen bajnoki esélyeit a 17 pontos hátrány miatt tekintsük elméletinek.) Már csak azért is, mert a HSV a Bundesligában 1983-ban, a kupában pedig 1987-ben aratta eddigi utolsó sikerét, a szezon előtt meg elveszítette karmesterét, a Real Madridba szerződő Rafael van der Vaartot.

Ehhez képest a Schalke otthonában azért lépett pályára, hogy újra egy pontra csökkentse az éllovas Herthával szembeni hátrányát. Bár sokan azt mondták, a Galatasaray elleni csoda (0–2-ről állt fel és lépett tovább csütörtökön az UEFA-kupában) sokat kivett a csapatból, végül a játékosoknak lett igazuk, akik állították: a 3–2-es isztambuli győzelem erőt adott nekik. Főleg José Paolo Guerrerónak, aki alapesetben nem kerülne a kezdő közelébe, csak éppen Ivica Olic állandó társa, Mladen Petric sérült, így a perui nélkülözhetetlen.

Ha meg játszik, szórja a gólokat, a Galata után a Schalkét is kettővel „kínálta meg”. Németországi pályafutása során, első osztályú futballistaként sohasem rúgott egymást követő két tétmérkőzésen két-két gólt, de most, amikor kellett, „szót kért”. Neki köszönhetően nyújtotta 14 meccsesre gólsorozatát a Hamburg (jelenleg egy csapatnak sincs ilyen hosszú szériája), de ami ennél sokkal lényegesebb, összerántotta az élmezőnyt. Kilenc fordulóval a zárás előtt az elsőt (Hertha) és a negyediket (Hamburg) egyetlen pont választja el egymástól, és az idény hátralévő részében lesz még Wolfsburg–Bayern München, illetve Hamburg–Hertha ütközet is.

Néhány hónappal ezelőtt még utópisztikusnak hatott volna (annak fényében főleg, hogy a Hertha és a Wolfsburg még nem nyerte meg a Bundesligát), ha azt írjuk: bármelyik aranyrangadó lehet. Most meg tényként kell kezelni.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
15 perce

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
17 perce

Szemmel láthatóan élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
20 perce

Férfi kézilabda BL: Szeged–Wisla Plock

Kézilabda
29 perce

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
30 perce

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
40 perce

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
57 perce

Könyv jelent meg Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik