Kifelé a hullámvölgyből

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.03.21. 23:46
Címkék

Az addigi utolsó De Graafschap a Heerenveen elleni sikerével tálcán kínálta a negyedik helyezetthez való felzárkózás lehetőségét a PSV-nek, amely idénybeli szokásával ellentétben most élt is az alkalommal. A hármas nyeretlenségi sorozat után a Vitesse-t fogadó együttes ugyanakkor számíthatott a „gyógyírra”, elvégre az arnhemi együttes az egyik kedvenc ellenfele. Tizennégy mérkőzés óta nem kapott ki tőle (11 győzelem, 3 döntetlen), most is fényévekkel állt előtte a tabellán (hat hely, 16 pont), és ennek megfelelően is futballozott.

A klub honlapja szerint az első félidőben Dzsudzsák Balázs volt a hazaiak egyik legaktívabb játékosa. A házi góllövőlistán hét találattal a második helyen álló középpályás szabadrúgásból járt közel a gólszerzéshez, ezt két, oldalhálóba vágódó lövéssel „foglalta keretbe”, a gólt azonban a legeredményesebb játékos, Ibrahim Afellay szerezte. Évadbeli 12. gólját Otman Bakkal beadásából fejjel, Piet Velthuizen kapus hathatós támogatásával érte el a középpályás.

Az eltiltását letöltő Afellay mellett Ola Toivonen is beköszönt (esetében a védő Dirk Marcellis volt a „feladó”), neki a másfél hónapos gólcsendjét sikerült megtörnie (ahhoz képest, hogy Mateja Kezsman utódjaként emlegették, elég hosszú volt a góltalan időszak…), így legalább az egyenes ági Európa-liga-kvalifikációra újra reális esélye nyílt a PSV-nek.

Legfrissebb hírek

Zöld-fehérben folytatja a volt újpesti Enisz Bardi – hivatalos

Minden más foci
5 perce

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
25 perce

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
37 perce

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
38 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
1 órája

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
1 órája

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik