Fórból jeles

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.03.19. 23:56
Címkék

A dunaújvárosi női pólósok bejutottak a LEN-kupa döntőjébe! De miért ne sikerült volna, hiszen a hazai meccs (5–5) tapasztalatai megmutatták, le lehet győzni a három légióssal felálló görög Olympiakoszt. A pireuszi uszodában a vendéglátók kezdtek jobban, ám Szücs Gabriella vezérletével a főiskolások rendre egyenlíteni tudtak. A második negyed dunaújvárosi támadásait úgy lehetne leegyszerűsíteni, hogy Primász Ágnes vagy gólt lőtt, vagy kontrát ítéltek a bírók a vendégek ellen – előbbire kétszer, utóbbira ötször volt példa ebben a nyolc percben. A görögök számára az emberelőny inkább hátránynak bizonyult, mindössze az utolsó fórjukból tudott Tomaskovics Eszter betalálni – addig a két mecscsen 17 lehetőséget hagytak parlagon. A negyedik negyed elején még feljött egy gólra az Olympiakosz, de a Dunaújváros hamarjában háromra növelte előnyét. A Duna-partiak ellenfele az orosz Sturm Csehov lesz a fináléban, igaz, a magyar együttes vezetői nem tudnak felhőtlenül örülni. Információink szerint ugyanis az év elején – a sorozatos külföldi utazások költségeihez képest – még nagyon kevés támogatáshoz jutott a csapat. Az esztendő végére ugyan „kiegyenesedhet” a büdzsé, de jelenleg óriási nehézséget okoz, hogy gazdálkodják ki a moszkvai utazás (onnan Csehovig a házigazdák állják a költségeket) árát.

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
5 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
6 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
6 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
6 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
6 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik