Focisuli után túl kényelmes játék

A mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN, VOLESZÁK GÁBORA mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN, VOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.03.15. 23:13
Címkék
Kiüthette volna az MTK a visszafogott Diósgyőrt, de valami furcsa oknál fogva kétgólos előnynél a kék-fehérek visszavettek a lendületből. A Kanta József vezette együttes ugyanakkor továbbra is hibátlan a tavasszal.

Ne szépítsük a dolgot: a bajnoki címvédő MTK az ősszel gyengén futballozott, s bukdácsolása miatt nagy esélye volt, hogy aranyérmesből középcsapattá válik. A tavasszal azonban nem tud hibázni Garami József csapata, hiszen legyőzte a Kaposvárt (2–1) és a Vasast (3–0). Pedig a télen nem történt semmi extra a Hungária körúton, és vélhetően a legrutinosabb magyar szakember sem változtatott jól bevált edzésmódszerein. Az MTK valóban jól teljesít, s hosszú sérüléséből felépült Kanta József. Az ember pedig hajlik arra, hogy a középpályás visszatérése miatt jött lendületbe, és nyerte vissza régi formáját az MTK. Hogy mást ne mondjunk, a két győzelem után a Diósgyőr elleni találkozó 15. percében már csak az volt a kérdés, hogy mennyire nyernek a kék-fehérek, hiszen Kanta József vezérletével akkor már 2–0 volt az eredmény a hazaiak javára.


folytatás...
Legfrissebb hírek

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
3 perce

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
40 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
45 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
48 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
1 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik