Helytálltak a fiatalok

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.02.25. 00:33
Címkék

Jakab János elkésett, Zwickl Dániel pedig ütőt sem hozott – pedig Magyarország–Horvátország válogatott mérkőzést rendeztek a KSI csarnokában. A két magyar asztaliteniszezőnek azért volt mentsége, ezúttal nem játszani, csak nézőnek jöttek – Harczi Zsolt szövetségi kapitány a még náluk is fiatalabbaknak, Nagy Krisztiánnak, Zombori Dávidnak és a még ifjúsági korú, a nemzeti csapatban most bemutatkozó Kosiba Dánielnek adott lehetőséget az új versenysorozat, az Európai Nemzetek Ligája első meccsén.

„Erre jó ez a kiírás: a fiatalokat rangos, de valódi tét nélküli mérkőzésen lehet kipróbálni, ráadásul hazai válogatott meccseket játszhatnak, s ilyenkor mégsem akkora a feszültség, mint mondjuk egy Európa-bajnokságon – bátran elengedhetik a kezüket, megmutathatják, mit tudnak” – vélekedett Harczi Zsolt a találkozó előtt.

A fiúk pedig megmutatták. Nagy Krisztián (252. a világranglistán) mindkét meccsén jól játszott, a rutinos Roko Tosicot (124.) le is győzte, és Andrej Gacina (81.) ellen sem vallott szégyent, bár az utolsó szettre elfogyott a lendülete. Gacina előtte Zombori Dávidot (255.) győzte le nagyon simán, Kosiba (313.) viszont jó meccset vívott Tomislav Zubciccsal (247.), de a döntő szettben 11:8-ra alulmaradt.

„Nem hoztam ki magamból a maximumot, emiatt kicsit dühös vagyok – időnként jól ment a játék, de nem volt az igazi” – mondta Kosiba a meccs után, amelyet 3:1-re nyertek meg a vendégek.

A hölgyek az olaszországi Terniben vendégeskedtek, és 3:2-es vereséget szenvedtek a házigazdáktól.

Legfrissebb hírek

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
14 perce

Kerékpár: „Nem hasonlítgatom magam Tadej Pogacarhoz, de jólesik, hogy egyszer megvertem”

Kerékpár
17 perce

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
48 perce

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
1 órája

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
2 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Történelmi lapszemle – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb csapat
2 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Liverpool és a Real Madrid is a BL-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik