Arn Gréta nagy csatája

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.02.25. 23:45
Címkék

Szávay Ágnes, még ha iszonyatos nehézségek árán is, de 7:5, 7:5-re legyőzte a 15 éves fehérorosz Anna Orlikot (a világranglista 739. helyezettjét) a 220 ezer dolláros acapulcói WTA-viadal első fordulójában. Örömteli: a magyar lány (28.) végre megszerezte idei első győzelmét egy WTA-verseny főtábláján, s eljutott a második fordulóba, amelyben lapzártánk után az olasz Roberta Vinci (70.) volt az ellenfele a negyeddöntőbe jutásért.

Ő könnyű ellenfelet kapott. Főleg Arn Grétához (160.) képest.

A németből lett magyar teniszező ugyanis nagy örömünkre ugyancsak bejutott a második fordulóba, méghozzá remek játékkal: a romániai Gallovits Edinát (63.) múlta felül 6:2, 6:3-ra. Neki is jól jött már egy kis sikerélmény: a tavaly júliusi budapesti WTA-viadal óta nem sikerült főtáblás meccset nyernie a sorozatban, egészen mostanáig.

A második győzelmét azonban sokkal nehezebb lesz megszereznie: a viadal első kiemeltje, az amerikai Venus Williams (5.) várt rá magyar idő szerint csütörtök hajnalban. Venus legutóbb a 2007-es US Open első fordulójában találkozott magyar ellenféllel: akkor Nagy Kyrát 6:2, 6:1-gyel küldte haza.

„Nincs ebben semmi szokatlan, ugyanúgy készülök Venus ellen, mint másokkal szemben. Már nem lesz meleg, mert este kilenckor kezdünk, ami azt jelenti, hogy hazai idő szerint már reggel lesz, mire véget ér a meccs. Ami viszont szokatlan, a centerpályán játszunk, s ezt majd szokni kell” – mondta a mérkőzés előtt az MTI-nek a 29 éves Arn.

Szávay párosban is megkezdte, s azzal a lendülettel be is fejezte szereplését: hiába állt ismét össze a cseh Vladimira Uhlirovával, akivel másfél éve az elődöntőig jutott az US Openen, már a nyitó körben kikaptak bizonyos Erika Clarke-tól és Daniela Munoz Gallegostól, Mexikó legjobb párosjátékosaitól nyolc perc erejéig – közülük a jobbik egészen a 388. helyig vitte a vonatkozó ranglistán. Pedig az első szettet Ágiék nyerték meg, nagyon simán, aztán szuper tie-breaket követően 0:6, 6:4, 10–7 lett a vége.

Legfrissebb hírek

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
8 perce

Kerékpár: „Nem hasonlítgatom magam Tadej Pogacarhoz, de jólesik, hogy egyszer megvertem”

Kerékpár
10 perce

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
41 perce

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
1 órája

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
1 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Történelmi lapszemle – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb csapat
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Liverpool és a Real Madrid is a BL-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik