Marosi remek

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.02.19. 06:26
Címkék

Kicsi a világ: másfél hete még egy csapatban, egy párosként játszott Tallinnban a Federation-kupán, kedden, lapzártánk idején pedig egymással mérkőzött Bogotában Marosi Katalin (a világranglista 181. helyezettje) és Arn Gréta (158.). A két magyar teniszező ugyanis már a főtábla első körében összekerült a 220 ezer dolláros kolumbiai internationaltornán, és ha már ott voltak, óriási küzdelmet vívtak. A két hölgy két órán és negyvenöt percen át gyötörte egymást, és a 33 adogatójátékból 18 alkalommal vették el egymás szerváit. Az első felvonásban a selejtezőkből érkező Marosi elhúzott 5:1-re, és bár Arn innen is egyenlített, a játszma végét ismét nem bírta. A másodikban a németből lett magyar magabiztosabb volt, a harmadikban viszont kilenc bréklehetőségből hatot kihasználatlanul hagyott, míg Marosi mind a négy kiharcolt lehetőséggel élt, így 7:5, 3:6, 7:5-re győzött. A csütörtöki, második fordulóban a hatodik kiemelt francia Mathilde Johansson lesz majd az ellenfele. Párosban már az első körben búcsúzott: a brazil Marina Tavares oldalán szuper tie-breakben kapott ki egy argentin, belga kettőstől. Szávay Ágnes közben már a jövő heti, acapulcói viadalra készül, ahol a nagyobb meccsrutin és néhány könynyű győzelem reményében már a selejtezőben pályára lép. Edzője azonban továbbra sincs: bár menedzsmentje gőzerővel keresi a lehetséges szakembereket, várhatóan még legalább két hétbe telik, mire sikerül kiválasztaniuk az Áginak is megfelelőt.

Legfrissebb hírek

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
6 perce

Kerékpár: „Nem hasonlítgatom magam Tadej Pogacarhoz, de jólesik, hogy egyszer megvertem”

Kerékpár
8 perce

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
40 perce

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
1 órája

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
1 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Történelmi lapszemle – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb csapat
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Liverpool és a Real Madrid is a BL-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik