Megint összeomlás

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.02.17. 23:16
Címkék

Pedig jó hírrel kezdődött a nap… Az eredeti ellenfél, a világranglista 40. helyén álló thaiföldi Tamarine Tanasugarn mégsem vállalta az indulást a kétmillió dolláros dubai WTA-premiertornán, így Szávay Ágnesnek (29.) egy szerencsés vesztes, a francia Camille Pin (104.) jutott riválisul, akivel már hétfőn öszsze is csapott a magyar lány. Még az első szett végén sem volt semmi baj: Ági remek tenisszel nyerte meg 6:2-re. Aztán a másodikban 2:2 után pillanatok alatt összeomlott, és már játékot sem hozott, a harmadikban pedig hiába egyenlítette ki az elején öszszeszedett brékhátrányt, 4:3 után kettős hibával (szám szerint a kilencedikkel) ismét fogadóelőnyhöz juttatta a franciát, Pin pedig innen már befejezte a meccset.

Szávay félórányi jó játék után a szokásos sírnivaló összeomlást produkálta – továbbra sem tud meccset nyerni az idei WTA-sorozatban, de jövő héten, Acapulcóban már a selejtezőben indul, épp azzal a céllal, hogy egy-két könnyebb ellenfél ellen szerezzen némi önbizalmat. Mondjuk Pin is a selejtezőből érkezett Dubaiban, ráadásul az idén még ő sem nyert meccset WTA-torna főtábláján (a kvalifikációkban is csak kettőt). De a francia lány legalább már elindult fölfelé...

Azért örömre is van némi oka a magyar teniszbarátoknak: Czink Melinda például egyesben már a 71. a rangsorban, és párosban is bekerült a legjobb száz közé (ez élete legjobb pozíciója). Magyar idő szerint kedd és szerda fordulóján pedig a francia Stephanie Foretz-cel (108.) csap össze a 220 ezer dolláros memphisi WTA-viadal első körében, egyáltalán nem esélytelenül. Marosi Katalin (181.) is jól halad: sikerrel vette a selejtező harmadik körét is a 220 ezres bogotái tornán, s feljutott a főtáblára.

Eredmények és világranglisták a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
6 perce

Kerékpár: „Nem hasonlítgatom magam Tadej Pogacarhoz, de jólesik, hogy egyszer megvertem”

Kerékpár
8 perce

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
39 perce

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
1 órája

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
1 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Történelmi lapszemle – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb csapat
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Liverpool és a Real Madrid is a BL-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik