Most nem sikerült

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.02.08. 01:04
Címkék

Ezúttal nem sikerült jól az Európa Top 12-viadal a 2005ös ezüstérmes Tóth Krisztinának. A hétszeres Ebgyőztes csoportjába ugyan csak egy ázsiai születésű játékos került, de a holland Li Jie ottlétében nem volt sok köszönet. A tavalyi Eb-győztes (a fináléban épp Tóthot legyőző) játékos előbb a horvátországi Boros Tamarát győzte le nagyon simán, 4:1re, majd délután a magyar asztaliteniszezőt is ugyanilyen arányban verte meg. Miután előtte 4:2-re Boros is legyőzte az olimpiai 4. helyezett magyart, véget ért Tóth düsseldorfi kalandja. „Már a verseny előtt eléggé rossz érzésem volt, nem nagyon tudtam koncentrálni, azért sem, mert ezekben a hetekben tárgyalok a jövőmről, és még nem dőlt el, hogy Kroppachban vagy Oroszországban folytatom-e – mondta szomorúan Tóth Krisztina. – Ráadásul a héten a horvát Sandra Paovicnak volt egy nagyon súlyos autóbalesete, műteni kellett a gerincét, nagyon aggódunk érte. Ezek után Boros Tamival játszani… De nem akarom ezekre fogni a két vereséget. Tamara ellen nagyon rosszul ment, a holland-kínai pedig kiváló játékos, de legalább szoros szetteket játszottunk. Az utóbbi időben kiváló formában voltam, várható volt, hogy ennek előbb-utóbb vége lesz. Mégis szomorú vagyok.”

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
6 perce

Kerékpár: „Nem hasonlítgatom magam Tadej Pogacarhoz, de jólesik, hogy egyszer megvertem”

Kerékpár
8 perce

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
39 perce

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
1 órája

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
1 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Történelmi lapszemle – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb csapat
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Liverpool és a Real Madrid is a BL-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik