Calderón lemond?!

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2009.01.15. 23:06
Címkék

Ramón Calderón becsületszavát adta, hogy senkit sem ismer azok közül, akik a madridi Marca állítása szerint jogosulatlanul vettek részt a Real Madrid tavalyi pénzügyi beszámolóját elfogadó közgyűlésen, s igennel szavaztak – bár nem is szavazhattak volna. Nos, jelenleg úgy áll a helyzet, hogy spanyol források szerint az elnök pénteken a bizonyítékok hatására lemond. A sportnapilap csütörtöki számának címoldalán olyan fotókat közöl, amelyeken civilben, egy szál gatyában egy strandon, illetve az ominózus közgyűlésen ugyanazok az emberek láthatók. A képek tanúsága szerint Calderón vagy nem ismeri rokonait és kedves ismerőseit – fia, Jaime és testvére, Ignácio, valamint közeli barátai vannak a felvételeken –, vagy egyszerűen hazudik, és meghamisították a költségvetés adatait. Egyik sem kedvező perspektíva…

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Az én karrieremben még sosem fordult elő, hogy zsinórban négy meccset elveszítsünk

Bajnokok Ligája
9 perce

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
22 perce

Kerékpár: „Nem hasonlítgatom magam Tadej Pogacarhoz, de jólesik, hogy egyszer megvertem”

Kerékpár
24 perce

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
56 perce

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
1 órája

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
2 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Történelmi lapszemle – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb csapat
2 órája
Ezek is érdekelhetik