Czink lendületben

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2009.01.06. 00:56
Címkék

Szávay Ágnes vasárnap repü lőre szállt, és elindult Hongkong felé – számára csütörtökön bemutató tornával kezdődik az idény. Van azonban magyar teniszező, aki máris vitézkedik a WTA-versenyeken: Czink Melinda a 220 ezer dolláros brisbane-i WTA-viadalon előbb felverekedte magát a főtáblára, majd magyar idő szerint hétfő reggel az első fordulóban is győzelmet aratott – nem is hétköznapit!

A 26 éves magyar játékos ugyanis a világranglista 34. helyén álló ukrán Aljona Bondarenkót múlta felül, két szettben, 7:6, 6:1 arányban. Az első játszmában ugyan Czink kétszer is elveszítette adogatójátékát, de mindkétszer visszavette, a rövidítésben pedig jobban koncentrált az ukránnál, akit korábbi négy találkozásukon csak egyszer tudott legyőzni. A második felvonást pedig rögtön két brékkel nyitotta a balkezes magyar, és már nem is engedte ki kezéből a győzelmet.

A világranglistán 105. helyezett Czinkre a második fordulóban a harmadikként kiemelt francia Marion Bartoli várt magyar idő szerint kedd hajnalban.

Hétfőn egyébként már teljes gőzzel beindult a teniszidény: négy helyszínen küzdenek a legjobbak. A legerősebb az 1 110 000 dolláros dohai férfiverseny, amelyen az első két kiemelt Rafael Nadal és Roger Federer. 2009re egyébként az ATP és a WTA megreformálta a tornák rendszerét és a világranglista-pontozást, amiről bővebben csütörtöki számunkban olvashatnak.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
6 perce

Kerékpár: „Nem hasonlítgatom magam Tadej Pogacarhoz, de jólesik, hogy egyszer megvertem”

Kerékpár
8 perce

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
39 perce

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
1 órája

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
1 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Történelmi lapszemle – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb csapat
1 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Liverpool és a Real Madrid is a BL-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik