Otthon, de csak papíron

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.12.03. 00:06
Címkék
A csoportkör utolsó előtti fordulóját rendezik a héten az UEFA-kupában. Az egyik slágermeccset Berlinben játsszák, ahol a várhatóan zsúfolásig megtelő Olimpiai Stadionban Dárdai Pál Herthája a török Galatasarayt fogadja – győzelmi kényszer alatt.

Miközben a német bajnokság kapcsán elsősorban az újoncként listavezető Hoffenheim ragyogó szereplése kerül(t) előtérbe, nem árt megemlékezni a másik üde színfoltról, a tabella harmadik helyén álló Hertha BSC-ről sem, amely a falusi kiscsapathoz hasonlóan várakozásokon felül teljesít. Sőt Dárdai Pál együttese abból a szempontból még a Hoffenheimet is lepipálja, hogy a hazai pontvadászat mellett az európai porondon, az UEFA-kupában, vagyis gyakran szerda-szombat meccsritmusban éri el jó eredményeit.

Illetve ez utóbbi kijelentés nem teljesen fedi a valóságot, mert Dárdaiék két meccs után nyeretlenek a második számú európai kupasorozatban – igaz, veretlenek is. Nem véletlen, hogy válogatott futballistánk – aki 1997 óta áll a Hertha szolgálatában – sorsdöntőnek titulálja a szerda esti összecsapást, amelyen a török bajnok Galatasaray lesz az ellenfél. A mérkőzésnek pikantériát ad, hogy a hírek szerint a török szurkolók lesznek többségben a 60 ezer néző befogadására alkalmas Olimpiai Stadionban (200 ezer török él a német fővárosban), vagy ahogy Dárdai fogalmazott: ez az a találkozó, amelyen a Hertha csak papíron lesz házigazda.

S hogy kell-e tartani bármiféle atrocitástól?

„Ugyan! – vágta rá határozottan Dárdai, aki a maga 32 esztendejével a legidősebb berlini mezőnyjátékos. – Van már némi tapasztalatom a nemzetközi porondon, és egyetlen zűrös eseményre sem emlékszem, ami németek és törökök között történt volna. Régebben olvastam, hogy az egyik harmadosztályú találkozón néhány bőrfejű botrányt csinált, de ennyi. Békében él egymás mellett a két náció, egy-egy futballmérkőzésnek is ünnepi jellege van. Ilyen lesz a szerdai ütközet is, noha mi egyáltalán nem vígan és dalolva lépünk pályára. Az egész csapaton érződik már az óriási terhelés okozta fáradtság, sokan nyavalyával küszködnek, de nincs más választásunk, ezt a meccset valahogyan meg kell nyernünk, különben keresztet vethetünk a továbbjutásra. Most érződik igazán, mennyit buktunk a Benfica elleni hazai döntetlennel.”

Két meccsen szerzett két pont ide, fáradtság oda, Dárdaiéknak óriási lökést adhat a Bundesligában nyújtott teljesítmény (sorozatban négy győzelem), no meg az, hogy a csapatot a 2007– 2008-as idény óta „gyúró” Lucien Favre edző munkája beérett – méghozzá a kitűzőtt idő előtt.

„Szó sincs csodáról, jóllehet legalább fél évvel megelőzzük a saját tervünket – véli a magyar futballista. – Nagyon elkaptuk a fonalat, valamennyien imádunk futballozni és nyerni, ez már önmagában pluszt jelent számunkra, hiába vagyunk időnként rettenetesen fáradtak. Négy meccsünk van még ebben az évben, ezeken muszáj kihajtanunk magunkat. Szerda este meg különösen, hiszen minden eddiginél nagyobb szükségünk lesz akaratunk érvényesítésére.”

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Csókási Gabriella kikapott, Simon Dániel és Chukwu Hannah továbbjutott

Egyéb egyéni
18 perce

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
26 perce

A 226 centis volt NBA-kosaras majdnem gólt szerzett a labdarúgó Orosz Kupában

Minden más foci
47 perce

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik