Volt már jobb

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2008.11.08. 23:58
Címkék

Ahhoz képest, hogy Jelena Gyementyjeva és Vera Zvonarjova a női tenisz egyik legnagyobb versenyének elődöntőjében szerepelt, nem kápráztatta el a dohai évadzáró WTA-világbajnokság nézőit. Sőt elég kifejezően mutatták meg, miért nem szeretik sokan ezt a szakágat. A két orosz két órán és húsz percen át nyúzta egymást, miközben egyetlen ászt sem ütöttek, de ez még nem lett volna baj. Az már annál inkább, hogy az első felvonásban (amelyért Gyementyjeva kétszer szerválhatott, mielőtt elvesztette volna) tizenkét játékból nyolcat a fogadó nyert, a rövidítés pedig a kevesebbet rontó Zvonarjovának kedvezett. A második szettet aztán még hozta Gyementyjeva, de a harmadikban rögtön brékhátrányba került, és amikor végre egyenlíthetett volna, megint elbukta a szerváját, így a nyolcadik kiemelt Zvonarjova jutott a fináléba. A döntő másik résztvevője az amerikai Venus Williams lesz, aki hatalmas csatában győzte le a szerb világelsőt, Jelena Jankovicsot. Vasárnap két mérkőzéssel elkezdődik a férfiak évadzáró viadala is: az Arany csoportban a szerb Novak Djokovics az argentin Juan Martín del Potróval, az orosz Nyikolaj Davigyenko a francia Jo-Wilfried Tsongával mérkőzik.

Legfrissebb hírek

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
26 perce

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
32 perce

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
34 perce

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
59 perce

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
1 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik