Talmácsi jól kezdett

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.10.19. 02:02
Címkék

Talmácsi Gábor jól kezdett egyik kedvenc pályáján – a délelőtti edzést megnyerte, a délutáni időmérésen pedig a második helyen végzett a malajziai Sepangban. Ami a legfontosabb: azok a riválisai, akikkel az ezüstért küzd, mindketten jóval mögötte végeztek. Elképesztően gyors volt – nem zavarta sem a meleg, sem a magas páratartalom. Úgy is mondhatjuk: Talmácsi Gábor ott folytatta a malajziai pályán, ahol tavaly abbahagyta. (Márpedig tavaly pályafutása egyik legnagyobb különbségű győzelmét aratta itt…)

A szabadedzés az övé volt, az ő motorjának volt a legjobb a végsebessége, és a köridejénél sem tudott jobbat senki.

„Ez volt az első olyan edzés, amelyen nem használtam fájdalomcsillapítót, és jóformán semmi baja sem volt a kezemnek – mondta Talma. – Azt hittem, lassan elfelejthetem a sérülésemet, de délutánra megint előjött a fájdalom, az agresszívabb fékezéseknél a nyilallás a csuklómba. Persze nem ez volt az oka, hogy nem én lettem az edzéselső, hanem az, hogy rossz irányba mentünk el a beállításokkal, és a motor eleje és hátulja egyformán csúszkált.”

Persze nincs ok szégyenkezésre a második hely miatt, ráadásul Talmának sem a ritmusával, sem a végsebességével nem volt gondja, s az első hely is simán meglehetett volna, ha az utolsó körben nem tartják fel. Ráadásul ellenfelei, akikkel az év végi ezüstért harcol (nevezetesen Stefan Bradl és Simone Corsi) jócskán elmaradtak mögötte, úgyhogy aggodalomra semmi ok.

„Tavaly jobban elfáradtam, jobban fájtak az izmaim az első nap után, talán azért, mert akkor jóval nagyobb volt a hőség, mint most – folytatta Talma. – Bár a páratartalom így is szinte elviselhetetlen, az edzésen végig lógott az eső lába, de aztán megúsztuk. Remélem, egész hétvégén így lesz.”

Talmácsi jövőjével kapcsolatban is zajlanak a tárgyalások: előfordulhat, hogy vadonatúj 250 köbcentis magyar csapatban versenyez gyári Apriliával, vagy marad Martínezéknél, s ez esetben jó esély van rá, hogy Alvaro Bautista csapattársa lesz. Vasárnap vagy hétfőn talán bejelentés is várható...

Legfrissebb hírek

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
9 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
10 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
12 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
14 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
18 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
24 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
47 perce

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik