Babazsúr és vasszigor

Közeleg az olimpia megnyitója – szaporodnak a leleplezett doppingesetek. Bár minden csalás célja – akár beismeri az illető, akár nem – a jogosulatlan előnyszerzés, azért valamennyi eset egyedi.

A dán mountainbike-bajnok Peter Riis Andersen például EPO-val dúsította vérét, s a kerekes élő televíziós adásban, könnyek között vallotta be tettét, arra hivatkozva, hogy az utóbbi időben gyengébbek voltak az edzéseredményei, ezért vérdoppinggal szerette volna fokozni teljesítményét.

Az ilyesfajta töredelmes beismerés ritka, mint a fehér holló, sokkal gyakoribb az a módszer, amelyhez a clenbuterol nevű anabolikus szteroiddal lefülelt Jessica Hardy amerikai mellúszó, illetve a komplett görög súlyemelőválogatott folyamodott: a legális táplálékkiegészítő nem a dobozon feltüntetett összetevőket tartalmazta, hanem doppingszernek minősülő anyagokat is, ők vétlenül szedték be a kokszot, semmiről sem tudtak, ártatlanok, mint a ma született bárány.

Aztán itt van Andrea Baldini bukfence. A kétszeres vbezüstérmes olasz tőröző szervezetében vízhajtó jelenlétét mutatták ki. Először értetlenkedünk: technikai sport művelője miért fogyasztana szteroidokat leplező vízhajtót? Aztán homlokunkra ütünk: hát persze, az elfedő hadművelet az ajzószerek esetében is működik, márpedig egy vívónak az ephedrin az ideális segédanyag... A legnagyobb halak, akik fennakadtak a doppinghálón, az orosz atlétanők. A hét nagyágyú lebukásával az oroszok – saját becsléseik szerint – legalább öt aranyéremtől estek el.

Mostanáig az IAAF olyan szövetség hírében állt, amely nem buktatja le emblematikus csillagait. A sportág imázsát hordozó sztárok – Carl Lewis, Szergej Bubka, Jelena Iszinbajeva – minden gyanú felett álló mintapolgárok voltak. Az egyazon embertől származó vizeletet leadó Szoboljeváék „balesete” már-már vezéráldozatnak tekinthető, mondhatni jelzésértékű.

Ami Pekingben doppingellenőrzés címén vár a sportolókra, ahhoz képest az összes eddigi olimpia kedélyes babazsúr volt csupán.