Klocskova: csak váltó

G. ZS.G. ZS.
Vágólapra másolva!
2008.07.19. 23:24
Címkék

Jana Klocskova nem indul egyéni számokban a pekingi olimpiai játékokon. A 2000-ben Sydneyben mindkét vegyesúszó-számban győztes ukrán versenyző a női mezőnyben egyedülálló bravúrt végrehajtva négy évvel később megvédte címeit a görög fővárosban. Úgy tűnik azonban, hogy Pekingben mindenképpen új győztest avatnak női 200 és 400 méteres vegyes úszásban. „Már nem tudok azon a szinten edzeni, mint 17-18 éves koromban, és nem szeretnék olyan számokban vesztesként kiszállni a medencéből, ahol egykor én voltam a legjobb” – mondta. A márciusi eindhoveni Európa-bajnokságon már látszott, hogy nincs csúcsformában: 400 méteren nem jutott döntőbe, és ideje több mint hét másodperccel maradt el az előfutamában győztes Hosszú Katinkáétól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik