Piros zászló után Leclerc-győzelem a monacói versenyen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.05.26. 14:37
Leclerc megcsinálta – először nyert hazai versenyző Monte-Carlóban (Fotó: AFP)
Charles Leclerc (Ferrari) aratott győzelmet a Formula–1-es Monacói Nagydíj versenyén, a hazai pályán diadalmaskodó versenyző mögött Oscar Piastri (McLaren) és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) szelte át a célvonalat, míg az első ötös sorát Lando Norris (McLaren) és George Russell (Mercedes) zárta. A címvédő Max Verstappen a hatodik lett a piros zászló megszakítást is hozó futamon.

 

Charles Leclerc pályafutása során harmadszor szerezte meg a pole pozíciót Monte-Carlóban, és noha korábban még dobogóra sem tudott állni hazai közönség előtt, úgy tűnt, minden eddiginél nagyobb esélye van most rá, hogy megtörje a „monacói átkot”. A ferraris mellől Oscar Piastri rugaszkodhatott el, míg a második sorban Carlos Sainz Jr., valamint Lando Norris foglalhatott helyet. George Russell az ötödik, az egyéni vb-összetettet vezető Max Verstappen a hatodik rajtkockából, míg az időmérőről utólag kizárt Haas-duó, Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg a mezőny végéről vághatott neki a 78 körös versenynek. A mezőny fele a közepes, a másik a kemény keverék mellett tette le voksát – az első tízesből Russell, Verstappen, illetve Lewis Hamilton döntött a fehér oldalfestésű Pirelli mellett.

Felemásan alakult a Ferrari rajtja, mert míg Leclerc-nek sikerült megtartania az első helyet, Sainz a Piastrival vívott csatában defektet kapott, ahogyan eltalálta hátulról a McLarent. Noha ekkor úgy tűnt, a Scuderia elvesztette az egyik autóját, Kevin Magnussen tett róla, hogy semmissé váljon minden, ami addig történt, és Sainznak legyen még lehetősége  a visszatérésre.

A dán ugyanis összeért a 18. helyről induló Pérezzel, aminek következményeként a Red Bull eltalálta a falat, majd keresztbe csúszott a pályán, és magával vitte Hülkenberget is. Az eset miatt rengeteg törmelék került a nyomvonalra, és a szalagkorlát is megsérült, így hosszabb piros zászlós szakasz következett. Az esetet versenybalesetnek minősítette a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA), így Magnussen egyelőre mindenképp megússza az egyfutamos eltiltást.

Mint utóbb kiderült, az első körben a két Alpine is összeütközött egymással: Esteban Ocon az alagút előtt találta el hátulról a csapattársát, Pierre Gaslyt. A balesetben mindkét kocsi sérült, és bár az enstone-i csapat a kényszerleállás ideje alatt dolgozhatott az autókon, a hibásnak talált és tíz másodperces időbüntetést kapó (ez öt rajthelyes hátrasorolássá konvertálódik át a Kanadai Nagydíjra) Ocon nem tudta folytatni a küzdelmet. Nem úgy, mint Sainz, aki kihasználta az adódó lehetőséget, hogy visszatérjen a bokszba, s folytathassa a versenyt, méghozzá a harmadik helyen. A mezőny ugyanis nem tett meg elég nagy távolságot, így az eredeti sorrend határozta meg a második állórajtét is. Míg a ferraris autója nem sérült komolyabban, Piastri padlólemezén és oldaldobozán is kár keletkezett, de az ausztrál is folytatni tudta – ezt az esetet nem vizsgálták a sportfelügyelők.

Logan Sargeant kivételével valamennyi versenyző gumit cserélt a szünet alatt, aminek értelmében azok, akik eredetileg a keményen indultak, a közepesre váltottak, a többiek pedig a fehér oldalfestésű Pirellin folytatták.

Leclerc a második állórajtot is jól kapta el, sikerült megtartania a vezetést, mögötte Piastri, Sainz, Norris és Russell sorrendben jött el az első ötös, vagyis nem történt pozíciócsere a mezőny elejében, miközben ezúttal hátrébb sem volt baleset. Leclerc a verseny elején nem igazán tudott ellépni az élen, Piastri és Sainz is szorosan tapadt rá, az első hármas között kevesebb mint másfél másodperc volt a különbség tizenöt kör elteltével, igaz, teljesen egyértelmű volt, hogy a ferraris menedzseli a tempóját annak érdekében, hogy a végéig kitartson a gumija.

Mindezt igazolta a keményre visszaváltó Valtteri Bottas is, aki megfutotta a verseny addigi leggyorsabb körét, és körönként több másodpercet vert a teljes mezőnyre. A közepesre váltók egyértelműen szenvedtek, amit jól jelzett, milyen nagy különbség alakult ki a negyedik Norris és az ötödik Russell között. A mercedeses huszonöt kör elteltével közel tizennégy másodperces hátránnyal követte a McLarent.

Noha Leclerc a folytatásban lassanként felépített közel másfél másodperces előnyt, kérdés volt, kinek hogyan bírja a gumija, és hogy Norris elszánja-e magát újabb cserére, mivel az ötödik Russell előtti előnye folyamatosan nőtt, ami adott esetben lehetőséget biztosíthatott volna neki, hogy kiálljon friss gumikért. Az 50. körben Lance Stroll defektet szenvedett, miután eltalálta a falat, és bár vissza tudott jönni egy újabb kerékcserére, a mezőny végére esett vissza.

Hamilton az 51. körben döntött úgy, hogy kiáll, előnye ugyanis elegendő volt Cunoda Juki előtt ahhoz, hogy pozícióvesztés nélkül cseréljen. A Mercedesre a következő körben reagált a Red Bull is, így a hétszeres világbajnoknak nem sikerült az elévágás. A pályán maradó Russell hátránya eközben egy ponton húsz másodperc felé nőtt Norris mögött, a McLaren azonban nem reagált, és a mercedeses a folytatásban 16 másodpercre csökkentette a hátrányát a honfitársa mögött, így elveszett a wokingi csapat lehetősége.

Noha Russell emelt a tempóján, Verstappen a 62. körre utolérte, s rövidesen Hamilton is csatlakozott a kettőshöz. A holland ugyanakkor nem igazán tudott előzési helyzetbe kerülni, mint ahogyan az élen sem történt már változás a folytatásban, aminek értelmében Leclerc pályafutása során először győzedelmeskedett hazai pályán.

A hatodik sikerét szerző monacói mögött Piastri és a rá szorosan tapadó Sainz szelte át a célvonalat, a negyedik Norris lett, majd Russell, Verstappen, a leggyorsabb kört jegyző Hamilton, Cunoda, a Williams idei első pontjait gyűjtő Alexander Albon, illetve az Alpine-nal idén ugyancsak először pontszerző Gasly tette teljessé az első tízest.

Folytatás június 7–9-én a Kanadai Nagydíjjal.

 
 PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
  1.Max Verstappen6672169
  2.Charles Leclerc158-138
  3.Lando Norris137-113
  4.Carlos Sainz Jr.147-108
  5.Sergio Pérez-372107  
  6.Oscar Piastri-18-  71
  7.George Russell--71  54
  8.Lewis Hamilton--71  42
  9.Fernando Alonso--51  33  
10.Cunoda Juki--5-  19
11.Lance Stroll--3-  11  
12.Oliver Bearman--1-    6  
13.Nico Hülkenberg--4-    6  
14.Daniel Ricciardo--1-    5  
15.Alexander Albon--1-    2
16.Esteban Ocon--1-    1  
17.Kevin Magnussen--1-    1  
18. Pierre Gasly--1-    1
a világbajnokság állása
  1..Red Bull-Honda RBPT276
  2.Ferrari252
  3.McLaren-Mercedes184
  4.Mercedes 96
  5.Aston Martin-Mercedes  44
  6.RB-Honda RBPT  24
  7.Haas-Ferrari    7  
  8.Williams-Mercedes    2
  9.Alpine-Renault    2
10.Sauber-Ferrari    0
konstruktőrök

 

70. MONACÓI NAGYDÍJ
Május 24., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Hamilton 1:12.169
2. szabadedzés1. Leclerc 1:11.278
Május 25., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Leclerc 1:11.369
Időmérő1. Leclerc 1:10.270
Május 26., VASÁRNAP
A verseny (78 kör, 260.286 km)1. Leclerc, 2. Piastri, 3. Sainz
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kanadai Nagydíj, MontrealJúnius 9., 20.00
Spanyol Nagydíj, BarcelonaJúnius 23., 15.00
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik