Az ETO-út igaza – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.26. 23:45

Doktorics Áron belőtte a Vasas negyedik gólját a Soroksár elleni mérkőzés 68. percében. Kapott két simogatást a fejére, elfintorodott – ez volt a nagy gólöröm. Felszabadult ünneplésnek aligha nevezhető. Nem csoda: a Vasas hiába oldotta meg a saját feladatát, és szerezte meg könnyen a három pontját, tudták a pályán lévők is, hogy a Győr vezet Ajkán. Márpedig a Vasas csak a győriek vereségében reménykedhetett, de esély sem volt az Ajka bravúrjára az ETO ellen. A győriek jutottak vissza az NB I-be.

Angyalföldön is tudják: ezt nem most szúrták el. Hanem egy héttel korábban, az ETO elleni rangadón. Claudiu Bumba akkori gólja döntött a feljutás kérdésében, ha az a meccs maradt volna 2–2, akkor most a piros-kékek ünnepelhetnének. De nem maradt, és a Vasasnál most el kell gondolkozni, mit rontottak el. Megint. Azt, hogy Gera Zoltánt nevezték ki vezetőedzőnek? Vagy jóval mélyebben gyökereznek a bajok? Itt lesz rá a nyaruk, hogy választ találjanak rá.

Addig a feljutót lehet ünnepelni!

A győriek kilenc keserű év után térhetnek vissza az élvonalba, nem csoda, hogy a Széchenyi téren azonnal kezdetét vette a hatalmas ünneplés, túl hosszú pauza volt ez a négyszeres bajnokcsapatnak. Az ETO sikere túl is mutathat önmagán, követőkre is találhat az a szokatlan út, amelyre Világi Oszkár, a dunaszerdahelyi tulajdonos megérkezésével lépett az egyesület: lemondott a központi támogatásról, hogy idegenlégiósokkal teletűzdelve szállhasson harcba a csupa magyar játékost foglalkoztató NB II-es riválisokkal. Nagyot kockáztattak: ha nincs feljutás, akkor se siker, se pénz. Ám végül nekik lett igazuk. Feljutottak, az NB I-ben pedig lesz bőven normatív támogatás, és ott már senki sem néz „rossz szemmel” a légiósokra sem. A Vasas hiába szerepeltetett – dicséretes módon – csak magyarokat, ez a jövőjébe is kerülhet, például NB II-esként aligha lesz sokáig esélye megtartani Tóth Milánt, akiről ebben az idényben feketén-fehéren kiderült, hogy nem másodosztályú labdarúgó. Az NB I-ben sincs sok játékos, aki így tud lefordulni vagy ilyen lábtartással tud lőni.

Különös módon zárult az NB II-es idény: a nagy múltú, tradicionális csapatok közül kettő feljutott (Nyíregyháza, ETO), egy hoppon maradt (Vasas), egy kiesett (Pécs), egy megúszta (BVSC), egy pedig nem kapott a másodosztályra licencet (Haladás).

Izgalomban, drámában: NB I.

E-újság
2024.05.26. 23:30

Kilenc év után újra NB I-ben az ETO; Nyéki Balázs szerint még nincs vége az FTC idényének

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
20 órája

Távozik a Győr ellen készülő Rapid egyik legjobbja

Európa-konferencialiga
Tegnap, 14:07

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik