Münchenre figyelnek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.05.09. 02:44
Címkék

Öt magyar egység indul az idei első, csütörtöktől vasárnapig tartó Világkupa-versenyen, közülük a szakvezetőség kiemelten figyeli az egypárban Szabó Katalint, a Verőci Lídia, Bende Zsófia kétpárt, valamint a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna könnyűsúlyú kétpárt. Ők ugyanis a jó müncheni szerepléssel kivívhatják a júniusi, poznani pótkvalifikációs viadal indulási jogát, hogy ott megragadják az utolsó esélyt az olimpiai kvóta megszerzésére. A három egység mellett szerepel még a Vk-viadalon két férfi könnyűsúlyú kétpár: a Varga Tamás, Hirling Zsolt és a Varga Tamás Csaba, Galambos Péter duó. A már pekingi induló Varga, Hirling kettős nem titkoltan győzni utazik a bajor fővárosba. „Szeretnénk feltérképezni, megnézni a nemzetközi élmezőnyt, leginkább úgy, hogy a célban visszanézünk rájuk” – fogalmazta meg terveit Hirling Zsolt.

Legfrissebb hírek

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
30 perce

Angyal Dániel: Soha rosszabb évem ne legyen!

Vízilabda
56 perce

Kurucz Levente: Mindenképp dobogót akarunk!

Kajak-kenu
1 órája

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Mészáros János elégedett a magyar csapat csengtui teljesítményével

Egyéb egyéni
1 órája

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
1 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
2 órája

Csipes Ferenc nem kért lakást, nem is kapott

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik