Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Vágólapra másolva!
2025.08.17. 08:49
null
Hornyák Zsolt és Robbie Keane mosolygósan köszöntötték egymást a mérkőzés előtt (Fotó: Árvai Károly)
Robbie Keane vezetőedző szerint a Ferencváros azért kapott ki a Puskás Akadémiától, mert elszalasztotta a lehetőségeit. Hornyák Zsolt úgy véli, a felcsútiak tanultak a Kisvárda elleni találkozóból.

Mint arról beszámoltunk, a Puskás Akadémia 2–1-re győzött a Ferencváros otthonában a labdarúgó NB I 4. fordulójának szombati játéknapján. A két csapat vezetőedzője értékelte a mérkőzést.

Robbie Keane (FTC):
„Tizenöt perc után három nullára kellett volna vezetnünk… Tíz embert kicseréltünk, de így is nyernünk kellett volna, ám a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. Mindkét tizenhatoson belül jobban kellett volna teljesíteni, de tilos csüggedni, készülünk a keddi mérkőzésre.”

Hornyák Zsolt (PAFC):
„Óriási sikernek tartom, hogy a Ferencváros ellen az Üllői úton nyertünk, és bár nem először élem át ezt, nagyon jó érzés, mert kitűnő csapat volt az ellenfelünk és ragyogóan játszottunk. Megbeszéltük a kisvárdai vereség tanulságait, és nem követtük el azokat a hibákat, amiket legutóbb. Nagyon értékes ez a siker nekünk!”

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ
Ferencváros–Puskás Akadémia 1–2 (1–1)
Budapest, Groupama Aréna, 10 679 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Cadu (24.), ill. Lukács D. (20., 71.)


A másik szombati összecsapáson 2–2-es döntetlen született a Diósgyőr és a Kazincbarcika között.

MESTERMÉRLEG

Vladimir Radenkovics (DVTK)
– Ilyen mérkőzés után az egy pont is értékes lehet – önnek is az?      
– Nem vagyunk elégedettek, sem az eredménnyel, sem a játékkal.

– Ha a pozitívumokról kellene beszélnie, mit mondana?      
– A játékosok kétgólos hátrányban is hittek abban, hogy felzárkózhatunk. Amikor sikerült egyenlíteni, senki sem ünnepelt, hanem azért dolgozott, hogy a hátralévő rövid időben megszerezze a győztes gólt is. Az első tizenöt percben voltak lehetőségeink, de mindenkit sokkolt a kapott gól. Kétgólos hátrányban nagyon nehéz dolgunk volt.

– A kapusposzton eszközölt változtatást miként látja? 
– Jó döntésnek tartom most is. Megyeri Gábor a meccs elején elkövetett egy hibát, ám ez nem zavarta meg, és ő is sokat tett azért, hogy a csapat pontokat mentsen.

Kuttor Attila (KBSC)
– Mennyire bántja, hogy két pontot hagytak Diósgyőrben? 
– Szomorú vagyok emiatt, de ez a mérkőzés abból a szempontból pozitív, hogy megléptük a következő lépcsőfokot, és lassan-lassan felvesszük az NB I ritmusát.

– Hogyan látta a kispadról, miért nem sikerült győzni? 
– Minden mérkőzésnek megvan a lélektana. A kilencvennegyedik percben kettő egyes vezetésnél a csapatok általában próbálják megőrizni az eredményt, és az ellenfél támad. Jöttek az ívelések, ezeket nem tudtuk megfelelő hatásfokkal hárítani a tizenhatosnál. A labda megtartása is nehéz volt, ám óhatatlan, hogy ilyenkor így alakuljon a játék képe.  

– A cseréktől azt kapta, amit várt, vagy picit többre számított tőlük? 
– Megpróbálták megoldani a rájuk bízott feladatot, nem az ő lelkükön szárad a tizenegyes, megtettek mindent, hogy megőrizzük az előnyünket. 

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Kolorcity Kazincbarcika SC 2–2 (0–2)
Miskolc, DVTK Stadion, 5468 néző. Vezette: Bogár
Gólszerző: Babos (74.), Saponjics (90+5. – 11-esből), ill. Baranyai (16.), Meshack (18.)

 

Legfrissebb hírek

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
1 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
1 órája

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
2 órája

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
3 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
11 órája

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
13 órája

Makrai Gábor: Minden profi futballista a rangadókról álmodik

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:05

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:28
Ezek is érdekelhetik