Kurucz Levente: Mindenképp dobogót akarunk!

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2025.08.17. 11:08
null
Nádas Bence szerint zökkenőmentesen tudnak együtt dolgozni Kurucz Leventével (Fotó: kajakkenusport.hu)
Kurucz Levente és Nádas Bence újonnan összeállt kajak kettes ötszáz méteres egysége képviseli a magyar színeket a jövő szerdán Milánóban kezdődő világbajnokságon. A sportolók kiemelkedő időeredményeket érnek el az edzéseken, s a közös munka is gördülékenyen zajlik. Lapunk arról kérdezte őket, mire lehetnek képesek Olaszországban.

Próbaevezésen döntötte el a szakvezetőség a racicei Európa-bajnokságot követően, hogy melyik K–2 500-as egység induljon a milánói vb-n. A kontinensviadalon Kurucz Levente és Opavszky Márk duója szerepelt, szoros csatában az ötödik helyen végzett, mindössze hét tizedmásodperccel elmaradva az aranyérmes német hajótól.

„Először kétezerhuszonháromban ültünk össze Márkkal, tavaly olimpiai válogatóversenyt is nyertünk. Nagyon közel voltunk az Eb-éremhez, sőt, a győzelemtől sem jártunk messze. De nem tudtunk dobogóra állni, ami azt eredményezte, hogy párospróbák követték. Nem tudtunk mit csinálni, igyekeztünk a legjobb formánkat hozni, minden erőnket beletettük. Kíváncsiak voltunk, melyik egység a leggyorsabb, mert ha valamelyikünk ilyenbe kerül, akkor nagyobb lehetősége van az éremszerzésre” – fogalmazott a 22 éves Kurucz Levente, aki klubot váltott a nyáron, Nagykanizsáról a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiára igazolt.

A próbaevezések során kiderült, hogy Kurucz Levente, valamint az ebben a számban olimpiai ezüstérmes, világ- és háromszoros Európa-bajnok Nádas Bence hajója a leggyorsabb, kiemelkedően jó, 1:26.9 perces időt ment, ami mindössze négy tizedmásodperccel marad el a világrekordtól.

Emlékezhetünk rá, hogy Nádas Bence Tótka Sándorral fantasztikus ezüstérmet szerzett a tavalyi párizsi olimpián. Tótka úgy döntött, idén visszafogottabb program szerint dolgozik, és nem indul a világversenyeken.

„Már októberben tudtam, hogy Sanyi pihenősebb évet szeretne, emiatt idén az ötszáz egyesre szerettem volna koncentrálni, és megmutatni, hogy ott vagyok a világ élmezőnyében. Úgy vélem, ez sikerült is, a hazai válogatón Kopasz Bálint és Varga Ádám előtt végeztem, a világkupaversenyeken egy-egy ezüstérmet és negyedik helyezést értem el. Az Európa-bajnokságon Tóth Dávid szövetségi kapitány úgy gondolta, szükség van rám vezérevezősként a tizennyolc-húsz éves kajakosokból álló négyes hajóban, jól dolgoztunk együtt a srácokkal, remek érzés volt rangidősként segíteni őket, bízom benne, hogy sokat merítettek belőle. S aztán most az a döntés született, hogy Kurucz Leventével ülhetek egy hajóban a világbajnokságon, nagyon biztatóak az előjelek.”

Kurucz Levente (balra) nagyon örül, hogy egy hajóban versenyezhez Nádas Bence (Fotó: Dömötör Csaba)

A sportolók elmondása alapján rendkívül gördülékenyen zajlik kettejük között a munka, olyan pályamenésük is akadt, amelyen 1:25.9 percet teljesítettek. Versenyen kívül szerepeltek múlt héten az országos bajnokságon, meg­győző teljesítményt nyújtottak, elsőként értek célba 1:29.396 perccel.

„Nagy lehetőségként élem meg a helyzetet, nagyon örülök Bencének, gyakran dicsér, szerinte jól evezek elöl. Sokat tanulok tőle, már az első összeülésnél érződött, hogy profi és nagyon erős” – így Kurucz Levente.

„Zökkenőmentesen tudunk együtt dolgozni, egyenrangú felekként. Próbálok arra törekedni, hogy folyamatosan őszinte légkörben dolgozzunk, amelyben mindenki elmond mindent. Nagyon fontos, hogy megosszuk a másikkal a tapasztalatainkat, legyen szó arról, hogy apró billenés történt az indulásnál, vagy arról, hogy szerintünk adott helyzetben mi miért sikerült jól. Fontos, hogy csak a mi pályánkra koncentráljunk, és senki se zökkentsen ki minket. Az elsődleges feladatunk, hogy kihajtsuk magunkat és tökéletes pályát menjünk, miközben csak magunkkal foglalkozunk. Úgy vélem, minden rendben halad, versenyben lehetünk a dobogóért Milánóban” – vélekedett Nádas Bence.

S hogy mekkora rizikó lehet abban, hogy újonnan összeállt egység indul a vb-n?

 „Az edzések alapján nem hiszem, hogy van rizikó – vágta rá Kurucz Levente. – Az ob-n is épp ezért indultunk, hogy szokjuk a versenyhelyzetet. Apró hibák kijöttek, ezeket azóta javítottuk. Mindenképpen érmet akarunk, szerintem erre reális esélyünk van, és bízunk abban is, hogy minél fényesebb medáliát szerzünk.”

Legfrissebb hírek

Csipes Ferenc nem kért lakást, nem is kapott

Népsport
3 órája

Gazsó Alida Dóra: Jött a lehetőség, örülök, hogy éltem vele

Kajak-kenu
2025.08.15. 12:44

Kajak-kenu: 78 magyar versenyző indul az ORV-n

Utánpótlássport
2025.08.14. 13:55

A síkvízi kajak-kenu vb-n nyolc, a maratoni vb-n kilenc magyar paraversenyő indul

Kajak-kenu
2025.08.12. 19:23

Világjátékok: ismét ezüstérmes a maratoni kajakos Kiszli Vanda

Egyéb egyéni
2025.08.10. 13:05

Magabiztosan hangoltak kajak ketteseink a milánói vb-re

Kajak-kenu
2025.08.09. 21:36

Kiszli Vanda az első magyar érmes a Kínában zajló világjátékokon

Kajak-kenu
2025.08.09. 12:21

Gazsó Alida Dóra és Tótka Sándor visszatér a szolnoki kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
2025.08.07. 17:22
Ezek is érdekelhetik