Szávay nyugodtan kezdett

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2008.05.06. 01:10
Címkék

Ahelyett, hogy ezen a héten már tankönyvekkel bástyázta volna körül magát, elnapolta az érettségit Szávay Ágnes, és úgy döntött, inkább a Roland Garros-felkészülésre koncentrál, elvégre három hét múlva már Párizsban kell helytállnia. Ennek megfelelően hétfőn meg is kezdte a versenyzést: 10. kiemeltként lépett pályára az 1.34 millió dolláros berlini WTA-viadalon.

A legfrissebb világranglistán 14. helyezését megőrző magyar lány első fordulóbeli ellenfele Milagros Sequera (109.) volt: a 27 esztendős venezuelaival Ági korábban még nem találkozott. Mély ismeretséget most sem kötöttek: összecsapásuk alig 54 percig tartott. A Vasas teniszezője két brékkel gyorsan ellépett 3:0-ra, és utána hiába kapaszkodott vissza valamelyest Sequera, 6:2-re elveszítette az első játszmát. A második felvonás aztán még inkább egyoldalúra sikerült, a venezuelai ugyanis halmozta a kettős hibákat, a második adogatásait pedig Ági gond nélkül ölte meg. Az egyébként is nehezen mozgó venezuelai pedig végül nyakfájdalmai miatt 3:0-nál fel is adta a meccset.

Szávay ellenfele a második fordulóban – szerdán – a német Martina Müller (72.) és a kínai Jen Ce (40.) keddi mérkőzésének győztese lesz, míg az első kiemelt a magyar teniszező ágán a nyolcadik francia Marion Bartoli – vele a legjobb 16 között, csütörtökön találkozhat.

Eddig tehát nem kellett nagyon megizzadnia, ráadásul ezen a héten nem lép pályára párosban (partnere, az orosz Dinara Szafina így Jelena Vesznyina oldalán próbál szerencsét), azaz kipihenten várhatja a következő mérkőzéseket.

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
20 perce

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
26 perce

Női kosár: a Sopron Basket edzője lett a szlovén kapitány

Kosárlabda
1 órája

„Nekem a Fradi volt a Barcelona” – de most már Csíkszeredában alkotna maradandót

Légiósok
1 órája

Maye és Vrabel döntögeti Brady és Belichick New England-i rekordjait

Amerikai sportok
1 órája

Triatlon: a vb-n is bizonyította az erejét a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

Vb 2026: Stopira reméli, hogy a magyar válogatott is kiharcolja a részvételt

Foci vb 2026
2 órája

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik