Bolt beindult: százon 9.76

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.05.05. 12:28
Címkék

Ahhoz képest, hogy alig kezdődött meg a nyári idény, meghökkentően jó eredmények születtek a kingstoni nemzetközi viadalon. Ezek közül is kiemelkedik Usain Bolt teljesítménye, 9.76 másodperccel nyerte meg a 100 métert. A 21 éves jamaicai vágtázó remekül helyettesítette honfitársát, a világrekorder Asafa Powellt (9.74), aki sérülés miatt nem indult a versenyen. Bolt öt évvel ezelőtt hívta fel magára először a figyelmet, 16 esztendősen 20.13 másodpercet futott 200 méteren, s 45.35 másodperc alatt tette meg a 400 métert. Egy évvel később kétszázon már 19.93 másodpercet tudott, az egyéni csúcsát (19.75) tavaly érte el. A 100 méterrel az elmúlt idényben próbálkozott először, 10.13 másodpercig jutott. Mostani teljesítménye őt is meglepte, edzője azonban úgy véli, ez az eredmény csak a kezdet. A 100 méter világbajnoki címvédője, az amerikai Tyson Gay ugyancsak ott volt Kingstonban: 200 méteren rajtolt, s kereken 20 másodperccel lett első.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
22 perce

Angyal Dániel: Soha rosszabb évem ne legyen!

Vízilabda
48 perce

Kurucz Levente: Mindenképp dobogót akarunk!

Kajak-kenu
1 órája

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Mészáros János elégedett a magyar csapat csengtui teljesítményével

Egyéb egyéni
1 órája

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
1 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
1 órája

Csipes Ferenc nem kért lakást, nem is kapott

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik