Az Eger a döntő kapujában

THÉKES ISTVÁN, TÖRÖK LÁSZLÓTHÉKES ISTVÁN, TÖRÖK LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2008.04.03. 02:04
Címkék

Az a csapat, amelyik a mérkőzés négyszer nyolc perce alatt csupán két gólra képes, amely egyetlen emberelőnyét sem képes gólra váltani, és amelyből nem lehet játékost kiemelni, nem érdemel győzelmet. A mérkőzés előtt az egriek abban bizakodtak, hogy már a szerdai LEN-kupa-döntő előtt letudhatják a bajnoki elődöntősorozatot. A hazaiak viszont abban reménykedtek – nem is alaptalanul –, hogy még egyszer nem tudnak olyan rosszul kezdeni, mint a szombati meccsen Egerben.

A szegediek sztárjátékosa, Varga Tamás az első percekben labdát lopott, majd remekül blokkolt. Ezzel azonban számára mintha véget is ért volna a mérkőzés. A vendégek villámgyorsan váltották gólra két kínálkozó létszámfölényes helyzetüket, majd pedig egy pazar Császár György, Varga II Zsolt támadás után bizonyították, hogy akcióból is képesek gólszerzésre.

A Szeged mintha csak a második nyolc percben kezdte volna a mérkőzést. A szerb Milos Korolija a találkozó folyamán először veszélyeztetett, a labda a kapu mellett landolt. Következő próbálkozását Szécsi Zoltán hárította. Amikor pedig a szegedi publikum kezdte megszokni, hogy csapata kicsit bátrabban próbálkozik, az egriek kétszeres olimpiai bajnoka, Biros Péter úgy tizenkét méterről óriási gólt bombázott a hálóba. A nagyszünet után továbbra is sok volt a labdavesztés, rossz átadások, gyámoltalan próbálkozások jellemezték a hazaiak játékát. A negyedik negyedben az addig bravúrosan védő Baksa László kapusra is átragadt a mezőnyjátékosok rossz formája, Hegedüs Gábor lövésénél csúnyán mellényúlt. A látottak alapján nagy csodának kellene történnie, hogy szombaton az egriek ne szerezzék meg a hőn áhított bajnoki döntőbe jutást. Ha szombaton győz az Eger, megvan a finálé.

Az 5–8. helyért játszott meccsekről a 10. oldalon olvashatnak

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik