Dean Bombac érzelmes levélben búcsúzott el a Szegedtől

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.30. 12:56
Dean Bombac elbúcsúzott a szegediektől (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, nyolc (2+6) év után távozik az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatától az NB I-be feljutó Győri ETO-UNI FKC-hez szerződő szlovén irányító, Dean Bombac, aki nem léphetett pályára a bajnoki döntő második, szegedi mérkőzésén.

Dean Bombac a bajnoki finálé első, veszprémi meccsén olyan súlyosan megsérült a Ligetvári Patrikkal történt ütközésnél, hogy eltört az állkapcsa és agyrázkódást is szenvedett, így kénytelen volt kihagyni a szegedi visszavágót.

A szlovén irányító közösségi oldalán hosszú levélben köszönt el a szegedi szurkolóktól.

„Szeptember vége óta készülök megírni ezt a búcsúlevelet, de úgy érzem, még most sem állok készen rá” – kezdett bele Bombac, akiről már tavaly októberben kiderült, hogy az idény végeztével távozik Szegedről, később pedig az élvonalba feljutó Győri ETO-UNI FKC szerződtette őt.

Ahogy ülök itt és próbálom megfogalmazni a gondolataimat, hatalmas érzelmi hullámok kerítenek hatalmukba, hiszen a mai nappal életem egy jelentős és szép fejezete véget ér. Nyolc rendkívüli év után, mely során a klubot képviselhettem, nehéz szívvel mondok búcsút tőletek, akik végig kísértetek az utamon” – írta az irányító, aki 2014 és 2016 között, majd 2018-tól mostanáig erősítette a Tisza-partiakat.

„Sosem felejtem el az első napot, amikor 2014 júniusában Szegedre érkeztem a feleségemmel és a lányommal, milyen szeretettel fogadott Iván, és ahogy klubból is mindenki tárt karokkal várt bennünket. Mindig emlékezni fogok az első sétánkra a belvárosban, és amikor először léptem pályára a Sportcsarnokban, ahol találkozhattam a világ legszenvedélyesebb és leghűségesebb szurkolóival. Az ő megingathatatlan támogatásuk velem volt a karrierem csúcs- és mély pontjain egyaránt. Az énekük, éljenzéseik és jelenlétük a lelátón folyamatosan táplálta a lelkemet és elszántságomat. Mindig számíthattam rájuk, hogy felemelnek, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Végtelen hálás vagyok azért a szeretetért, bátorításért és támogatásért, amit az évek során tanúsítottatok. Bámulatra méltó az elhivatottságotok a csapat és minden játékos iránt. Ez az összetartozás adta nekem az otthon érzését. Sosem titkoltam, hogy mennyire szeretem ezt a klubot, a várost és az itt élő embereket. Szegedet a második otthonomnak tekintem, tekintjük az egész családommal, ezért örökké hálás leszek, még ha lassan költöznünk is kell, de a szívem egy darabját itt hagyom, és ez örökre így marad” – olvasható Bombac közösségi oldalán.

„Nehéz szavakkal teljes mértékben megragadni és kifejezni, milyen hatással is voltatok az életemre, meleg szívvel gondolok ezekre a pillanatokra. Köszönöm, hogy szél voltatok a szárnyaim alatt, hogy hittetek bennem, mellettem álltatok!” – hangsúlyozta az irányító.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik