Egy az öltöző, kettő a tábor

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.03.14. 23:32
Címkék
Megosztott az Inter öltözője Roberto Mancini vezetőedző megítélésében: a játékosok egy része nem vette jó néven, hogy a mester visszavonta távozási nyilatkozatát.

Patrick Vieira, Luís Figo, Hernán Crespo, Marco Materazzi, Maniche, Santiago Solari és a pillanatnyilag kölcsönben lévő Adriano. Heten, mint a gonoszok: a Corriere dello Sport napilap értesülései szerint az Internazionalénál ez a társaság jelenti Roberto Mancini vezetőedző ellenzékét. Velük szemben állnak a „kormánypárti”, vagyis a jelenlegi szakvezetőt támogató futballisták, szintén heten: Dejan Sztankovics, Júlio César, Luis Jiménez, César, Cristian Chivu, Nelson Rivas és Olivier Dacourt.

Bár csak feltételezésekről van szó, a helyzet akkor is rendkívül aggasztó, ha az öltözőn belüli szembenállás a hétköznapok szintjén nem jelentkezik ennyire egyértelműen. Mancini „különösen” szerencsétlen nyilatkozatai nyomán – az edző előbb bejelentette idény végi távozását, majd közleményben tudatta, mégis marad – mindenesetre olyan támadófelületet adott sajtóbeli és szakmai ellenfelei számára, amelyet azok könnyedén kihasználhatnak. Merthogy szép számmal vannak, akik szívesebben látnák a Bajnokok Ligájában elátkozott olasz mester helyén José Mourinhót, a munka iránt állítólag nagy kedvet érző, jelenleg állás nélküli edzőt, vagy éppen Rafa Benítezt. Így hiába állt helyre a béke – látszólag legalábbis – Massimo Moratti klubelnök és Mancini között, utóbbi aligha tölti ki négyéves szerződését az Internél. Tekintélye megkopott, bukása az öltözőn belüli feszültségek tükrében talán csak idő kérdése.

Ám felvetődik egy fontos kérdés a rejtélyes Mancini-üggyel kapcsolatban. Bár „visszatérésének” indoklása sem mindennapi („A Liverpool elleni BL-meccs után, az elkeseredettség és a düh pillanataiban az edzői megfontolások helyett az érzelmeimre hagyatkoztam”), még

érdekesebb, hogy vajon miért akart lemondani? A legvalószínűbb verzió szerint Mancininél egyszerűen betelt a pohár.

Egyrészt le kellett nyelnie korábban számos sértő megnyilvánulást Morattitól: az elnök például hosszasan dicsérte a szakemberrel „tűz és víz” viszonyban lévő Fabio Capellót, a Liverpool elleni összecsapás előtt pedig Mourinhót méltatta. „Mancio” a presidentén kívül összezördült Marco Branca sportigazgatóval, Franco Combi csapatorvossal, számos játékosával, így például Luís Figóval is. A portugál légióst kedden Nicolas Burdisso kiállítása után akarta pályára küldeni az edző, a hosszú ideje melegítő Figo azonban faragatlan stílusban visszautasította a „lehetőséget”, mondván, egy elbukott meccshez nem adja a nevét.

Kérdés, Mancini mihez adja a sajátját...

Legfrissebb hírek

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
13 perce

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
19 perce

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
29 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
41 perce

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
42 perce

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
44 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik