Räikkönen gyorsul

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.02.06. 23:57
Címkék
Kimi Räikkönennek nem feltétlenül kell ellenfél ahhoz, hogy gyors legyen: a bahreini teszt harmadik napján családias légkörben is javítani tudott időeredményén.

Kimi Räikkönen rettenetesen gyors – a Ferrari világbajnoka szerdán is a leggyorsabb volt Bahreinben, sőt tovább javított az időeredményén (1:30.455), így néhány ezredmásodperccel közelebb került Michael Schumacher három évvel ezelőtti pályacsúcsához (1:30.250).

Noha a teszteredményekből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, az azért jelzésértékű, hogy a finn pilóta több mint nyolc tizedmásodperccel előzte meg saját csapattársát, Felipe Massát. Az igazsághoz tartozik, hogy a brazil ezen a napon ült be először az F2008-asba, eddig Luca Badoer körözött vele.

A vörösökön kívül csak a Toyota két pilótája volt a pályán – esélytelenül arra, hogy tartsák a lépést Räikkönennel. Az istálló színeit Jarno Trulli és az autót most először kipróbáló tesztpilóta, Kobajasi Kamui képviselte Szahírban. Kettejük közül természetesen az olasz volt a gyorsabb, de az időkülönbségeket figyelembe véve a csapatnak még van dolga az idénykezdetig.

A pilóták a hétvégéig pihennek, de szombattól három napon át Bahreinben folytatják a próbát.

Az idény előtti tesztekhez, de nem a bahreini helyszínhez kapcsolódó hír: a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) határozott lépésre szánta el magát annak érdekében, hogy gátat szabjon a rasszizmusnak. Amint arról korábban beszámoltunk, a múlt hét végi barcelonai teszten a spanyol szurkolók Lewis Hamilton bőrszínére utaló bekiabálásokkal zavarták meg a McLaren munkáját. Az FIA emiatt súlyos szankciókat helyezett kilátásba – a hírek szerint a valenciai és a barcelonai futam léte is veszélybe került, pedig Bernie Ecclestone nemrég 2016-ig szóló szerződést írt alá a katalán pálya üzemeltetőivel. Ezenkívül megalakult egy rasszizmusellenes csoport, amelynek feladata, hogy a Formula–1-es pályák környékéről „kiirtsa” a sértő megnyilvánulásokat.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi újra behívta Balogh Botondot, most nincs újonc

Magyar válogatott
3 perce

BL: nem játszik a Barcelona ellen a PSG aranylabdása és kapitánya sem

Bajnokok Ligája
3 perce

NB I: két ZTE-játékos is 8-as osztályzattal került a forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
24 perce

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
44 perce

Erdei Zsolt már a bíró aranyfogát látva rosszat sejtett – 25 évvel Sydney után, 3. rész

Képes Sport
47 perce

Jégkorong: „halhatatlan” lett a szövetségi kapitány

Jégkorong
51 perce

Vb-selejtezők: szurkolói viselkedése miatt megbírságolták a szerbeket

Foci vb 2026
55 perce

Fanatikusként is támogatja csapatát a világbajnok Lukas Podolski

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik