Didának meg kell barátkoznia a paddal

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:49
Címkék
Bár a Milan a januári átigazolási időszakban bőszen kereste (végül sikertelenül) a gyenge teljesítményt nyújtó Dida utódját, a probléma a jelek szerint házon belül is megoldható: az ausztrál Zeljko Kalac ragyogó formát mutat a brazil kapus sérülése óta, a Fiorentina elleni bajnokin például csapata győzelmét (1–0) mentette meg a hosszabbításban.

Fiorentina–Milan, 95. perc, 1–0-s vendégvezetés: érkezik az elkeseredetten rohamozó firenzeiek utolsó beadása a bal oldalról, a középen berobbanó Alessandro Gamberini hat méterről kapura fejeli a labdát, Zeljko Kalac kapus azonban hihetetlen reflexmozdulattal hárít.

A jelenet a vasárnap esti olasz bajnoki rangadó kulcspontja volt – persze Alexandre Pato győztes góljával holtversenyben –, és a riválisainál egy meccsel kevesebbet játszó Milan számára a létfontosságú három pont megszerzése mellett egyéb következményekkel is járt. A gárda horvát származású ausztrál kapusa részéről ugyanis a bravúros védés (és az egész találkozón nyújtott remek teljesítmény) fontos jelzés volt a klubvezetők számára, akik idáig Dida helyetteseként számoltak vele. A térdés vállsérüléséből időközben szinte teljesen felépülő brazil kapus sziporkázó kollégája mögött a cserepadon ragadhat.

„Ragyogó formában véd, jogos, hogy a kezdők között kapjon helyet – értékelte a 35 éves Kalac helyzetét Carlo Ancelotti vezetőedző. – Ám senki se felejtse el, hogy Dida személyében másik kiváló kapusunk is van, aki rengeteget tett az együttesért, és nem érdemli meg, hogy mellőzzék.”

Pedig nagyon úgy fest, az egészségügyi problémái miatt hetek óta nem játszó Dida egészségesen is visszaminősül második kapussá. Mert lássuk be, nem lenne igazságos leültetni a kispadra Kalacot azok után, hogy a Fiorentina ellen csapata legjobbja volt, ráadásul erről „papírja” is van: a La Gazzetta dello Sport 7.5-ös osztályzatot adott neki, és őt választotta a mérkőzés emberének.

„A siker jelentőségét az adja, hogy közelebb kerültünk a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyhez – tisztázta az egyéni és a csapatérdek fontossági sorrendjét Kalac. – Kettőnk közül melyikünk érdemli meg, hogy kezdő legyen? Erre nem tudok válaszolni, a gratulációkat mindenesetre köszönöm. Különösen jólestek a Fiorentina kapusa, Sébastien Frey elismerő szavai.”

Milánói vélemények szerint a klub Kalac megbízható formája ellenére sem tett le nemzetközi szinten is kiemelkedő kapus szerződtetéséről, a nyáron vélhetőleg valóban megvalósul a tervezett üzlet. S hiába a firenzei kapus korábbi tagadó nyilatkozata a lehetséges váltásról, könynyen elképzelhető, hogy az ősztől éppen Frey szorítja ki a kezdőcsapatból az ausztrált.

Legfrissebb hírek

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
13 perce

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
19 perce

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
29 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
41 perce

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
41 perce

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
44 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik