Nehéz volt a záró nap

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.01.31. 23:16
Címkék

Talmácsi Gábornak nem a csütörtöki volt a kedvenc tesztnapja Valenciában. Az még hagyján, hogy a magyar versenyző számára dicsőséget, világbajnoki címet hozó spanyol városban hidegre fordult az időjárás, de a motor sem úgy működött, ahogyan a csapat és a pilóta szerette volna. Pontosabban az RSA Aprilia egyáltalán nem javult, sőt mintha visszafelé lépkedett volna a csapat.

„Akármivel próbálkoztunk, csak rosszabb lett, úgyhogy egyáltalán nem esett jól a motorozás – mondta Talmácsi. – Olyannyira, hogy a végére visszaállítottuk az eredeti állapotába a motort – még úgy volt a legjobb.”

Miközben a nyolcadliteres világbajnok nem jutott egyről a kettőre, csapattársa, Sergio Gadea „űridőt” repesztett: 8 tizeddel megjavította Talma novemberben felállított pályacsúcsát. Vitathatatlan, a spanyolnak nagyon megy ezen a pályán, pánikra azonban nincs ok

– még jó néhány teszt van a márciusi katari idénynyitóig. (A versennyel kapcsolatos hír, hogy felállították az utolsó világítótesteket, így a pálya készen áll a sporttörténelem első éjszakai vb-futamára.)

Szóval Gadea pokoli gyors volt, Bradley Smith pedig hozta az utóbbi hetekben megszokott formáját, és ő is a magyar versenyző előtt végzett.

„Smithnek eddig minden pályán nagyon jól ment, ha ebből indulunk ki, ő lehet az egyik legnagyobb ellenfelem az idén” – bocsátkozott jóslatokba Talmácsi, akinek a véleményére mindenképpen érdemes odafigyelni ezekben a kérdésekben.

Talmácsi elmondta, jó néhány rossz állítást próbáltak ki csütörtökön, de egyrészt ezúttal is tartotta magát filozófiájához („Ami nem öl meg, az megerősít”), másrészt legalább a versenyeken már nem járnak úgy, mint a mostani tréningen.

„Egy-két körre össze tudtam szedni magam, de amikor a gumi elkezd kopni, szinte vezethetetlenné válik a motor. A kanyarban pattog a hátulja, és ez foglal le, amikor már régen gázt kellene adni. Sürgősen megoldást kell találnunk a problémára” – mondta Talmácsi, aki ezen

a napon is a harmadik leggyorsabb volt.

A csütörtöki tesztnapon jó néhány bukás történt a pályán (ami a hűvös időjárásnak is betudható), információink szerint Thomas Lüthi a kulcscsontját törte, Federico Sandi a sarkát és a lábfejét. Talmácsi is elesett (kicsúszott alóla a motor), ám szerencsére megúszta sérülés nélkül.

„Ha meg kellene határozni, hol tartunk, azt mondanám, úgy hetvenöt-nyolcvan százalékot hozunk ki a motorból, márpedig ez kevés. Szerencsére még van idő, de a következő teszten mindenképpen előrébb kellene lépnünk, mert most egy helyben toporogtunk” – mondta Talmácsi, aki a jövő héten az Aprilia-gyárba látogat, ahol mérnökeivel együtt előterjeszti a motor fejlesztésével kapcsolatos új ötleteit.

A következő (immár kollektív, vagyis az egész mezőny számára kötelező) tesztet február 19-től tartják Jerez de la Fronterában.

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
2 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
2 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
3 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
4 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik