Ingázó bajnokcsapat

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2008.01.08. 12:28
Címkék

Bár az Oláh Gábor utcai léte sítmény dolgozói a műfüves pályát is tökéletesen letakarították, a bajnoki címvédő DVSC-TEVA játékosai első 2008-as gyakorlásukon másfelé vették az irányt. Herczeg András klubmenedzser és segítői hétfő délelőtt a futófolyosóra vezényelték a labdarúgókat, ahol ezúttal – természetesen az érintetteken kívül – dr. Varga Lehel csapatorvosé volt a főszerep. A négytagú csoportokra osztott társaság az úgynevezett ingatesztet végezte el, ennek keretében egyre gyorsuló hangjelzésre kellett 20 méteres résztávokat teljesíteni kifulladásig. A futás előtt és után levett vérmintákból állapítható meg, milyen a futballisták általános erőállapota, és mekkora az izmok savasodási szintje.

„Ez a tizennyolcadik téli felkészülésem a felnőttcsapatnál, úgyhogy a lelki ráhangolódással nem volt gondom. Pontosan tudom, mit jelent az ilyenkor elvégzett munka, tudom, hogy ezek az edzések mennyit segíthetnek a tavaszi szezonban. Persze ennyi idő alatt sokat változott a világ, korábban nyoma sem volt ilyen felméréseknek. Felmentünk a parádi edzőtáborba, és futottunk kifulladásig. Manapság sokkal több játékos elem van a téli edzésekben, minden gyakorlatot labdával végzünk. Ez a nap kivétel” – mondta a gárda egyik legrutinosabb tagja, Sándor Tamás, s elindult kipróbálni az „ingázók” kegyetlen életét.

A DVSC-TEVA 25 játékossal kezdte meg a felkészülést. A pravoszláv karácsony miatt két pluszszabadnapot kapott Dragan Vukmir és Aco Sztojkov. Ibrahima Sidibe az Afrikai Nemzetek Kupája előtt álló szenegáli válogatott meghívójára vár Dakarban; a héten derül ki, a csatár bekerül-e a szűkebb keretbe. A Brazíliából érkező trió, azaz Leandro, Lucas és a decemberben szerződtetett Vinicius Galvao is a héten fut be, csakúgy, mint a gaboni Thierry Issiémou és a kameruni Dorge Rostand Kouemaha.

„A jövő héten külföldi próbajátékosok érkeznek, az ő sorsukról az együtt elvégzett munka alapján döntünk – mondta Herczeg András. – A héten még nyolc edzés vár a csapatra, első edzőmérkőzésünket a tervek szerint január tizenkilencedikén játsszuk. Az is biztos, hogy február harmadikától tizennegyedikéig a törökországi Belekben edzőtáborozunk, s ott hat tesztmeccsen lépünk pályára.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
3 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
3 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
5 órája
Ezek is érdekelhetik