Élet a romokon

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.12.27. 23:00
E pillanatban (már) nincs edzője az FC Fehérvárnak, de mint Bozai Istvántól, az új ügyvezetőtől tudjuk, ez nem is annyira lényeges.

Ennél sokkal fontosabb ügyeket kell megoldani, hiszen szinkronba kell hozni a szerződéseket a számlákkal – egyáltalán, rendet kell tenni a klubnál, ahol a gazdasági viszonyok finoman szólva is kaotikusak. Szóval nincs edzője a csapatnak, mert Marijan Vlak közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal.

Már ez a formula is imádnivaló. Kétségünk ne legyen afelől – és ezt támasztja alá a klub kommunikációja is –, hogy a szakemberrel közölték: menni kell, de jó lenne, ha magyar futballban már közhellyé koptatott megoldást választaná.

A játékosok eddig szerették a horvát szakembert, de biztosan van olyan, aki most éppen irigyli a mestert, mert ugye sejteni lehet, hogy ő legalább már megkapta a fizetését, amivel tartozik neki a klub vagy éppen az a cég, amely vállalta az átutalását.

Még az is lehet, hogy néhányan cserélnének vele – biztos, ami biztos.

Már korábban hallani lehetett arról, hogy Marijan Vlak nem sokáig marad a piros-kékeknél, és ennek indoklása sem tetszett (immár tetszik) túl bonyolultnak: minden rossz, ami régi, új az elképzelés, s ehhez új emberek is kellenek.

Az FC Fehérvárnál az utóbbi időben egy valami működött jól: a csapat.

Ebben pedig minden bizonnyal nagy szerepe volt Marijan Vlaknak, aki az ősszel pályafutása legnehezebb edzői feladatát oldotta meg tisztességgel.

Olyan labdarúgókkal kellett együtt dolgoznia, akiknek nemcsak a taktikát kellett elmagyaráznia, hanem adott esetben meg kellett győzni őket arról is, hogy a klub kilátástalan helyzetében is futballozzanak, lépjenek pályára.

Január 7-én lesz az együttes első edzése az új évben, de nem az lesz a klub legfontosabb eseménye: Garancsi István akkorra ígért megoldást a játékosokkal szembeni tartozás rendezésére, akkor mutatják majd be az új edzőt, s talán addigra kiderül, visszakapja-e licencét a klub. Kiderül: van-e élet a romokon...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik