Egymást szidják a müncheni játékosok

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.12.19. 19:31
Címkék

Rég volt akkora szükség a Bayern Münchennél a közösségi szellemre és összetartásra, mint most, a továbbjutásról döntő szerda esti UEFAkupa-mérkőzés előtt. Ha ugyanis az együttes a görög Arisz elleni hazai találkozót elbukja, megeshet az a szégyen, hogy a hagyományosan Európa élklubjai között emlegetett, ám az idén a Bajnokok Ligájáról lemaradó Bayern az UEFA-kupában sem jut túl a csoportkörön.

Igen ám, csakhogy éppen ebben a különös jelentőséggel bíró időszakban látszik darabjaira hullani a fegyelmezettségéről híres bajor gárda egysége. Az utóbbi napokban a müncheni szimbólumnak számító veterán kapus, Oliver Kahn kis túlzással még a szertárosba és a büfésbe is belekötött, Ottmar Hitzfeld vezetőedző szidott és büntetett, a csapatkapitány által kritizált játékosok pedig nem győzték hangsúlyozni ártatlanságukat. Hogy az amúgy is sokszor idegileg megviselt ember benyomását keltő Oliver Kahn miért rendezett több ámokfutást mostanában, nem tudni, mindenesetre tény, hogy előbb a csapat karácsonyi ünnepségéről lépett meg váratlan sietséggel – ez utóbb 25 ezer euróba és egymeccses eltiltásba került neki –, majd a sajtón keresztül hadat üzent a nyáron érkezett futballistáknak „Az új játékosoknak meg kell felelniük a klub magas követelményeinek – harsogta a 38 éves kapus. – A Bayern München nem a Marseille és nem a Fiorentina: mi a Real Madriddal, a Barcelonával vagy a Manchester Uniteddel vagyunk egy szinten. Kevés a fényes bemutatkozás, egy-két labdarúgónak meg kell tanulnia nem csak alkalmanként, hanem folyamatosan jól teljesíteni.”

Szegény Franck Ribéry és Luca Toni, a Marseille-ből illetve a Fiorentinától szerződtetett két futballista nem győzött magyarázkodni a támadást követően. Ráadásul a szakemberek véleménye őket igazolja, hiszen sokak szerint éppen ők ketten viszik a hátukon a csapatot.

„Ő az egyetlen, aki ezt így gondolja – méltatlankodott Franck Ribéry. – Csodálkozom, hogy Oliver Kahn nem szemtől szembe nekünk, hanem az újságíróknak mondja el a véleményét. Én is azt gondolom, hogy a Bayern nagyszerű klub, de ettől még tisztelni kellene az olyan együtteseket is, mint a Marseille vagy a Fiorentina.”

Mindezek után kíváncsian várjuk, miként teljesít az Arisz ellen az Oliver Kahnt, Franck Ribéryt és Luca Tonit is a kezdőcsapatában szerepeltető Bayern München...

Legfrissebb hírek

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
11 perce

Vízilabda MK: idegenbeli bravúrjával lépéselőnybe került a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
17 perce

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
27 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
39 perce

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
39 perce

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
42 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik