Szuperprodukció!

SOMOGYI ZSOLT jelenti LiverpoolbólSOMOGYI ZSOLT jelenti Liverpoolból
Vágólapra másolva!
2007.12.04. 23:48
Címkék
Liverpool–Everton – e párosítás önmagában nem feltétlenül hozza lázba a világ futballközvéleményét. Pedig itt, a Beatles zenekar szülővárosában sokakat érdekel e két klub összecsapása, még ha esetünkben nem a világsztárok, hanem a közvetlen utánpótlást képező reserve (tartalék-) csapatok meccséről van szó. Mi is a helyszínen tekintettük meg az összecsapást.

Nem túlzás: Németh Krisztián volt a tartalékcsapatok városi derbijének hőse. Azután, hogy a magyar játékos a múlt héten két gólt szerzett a Manchester City otthonában, ezúttal egyedül „végezte ki” a kék-fehéreket. Ne egy szimpla magyar tartalékbajnoki meccset képzeljünk el, sőt ne is egy NB I-es bajnokit, ha azt akarjuk tudni, milyen is itt a B-csapatok rangadója. A pénztárnál kígyózó sorok fogadták az érdeklődőt, a warringtoni stadion környékén óriási volt a dugó, végül tízezer néző foglalt helyet a lelátón – köztük Rafa Benítez, az FC Liverpool világhírű menedzsere. Ismételjük meg: tízezer néző! E tízezer és bizony Rafa Benítez is Németh Krisztiánnak tapsolt. A „vörösök” öngóllal szereztek vezetést, ám a második félidő elején az Everton két nagy helyzettel jelezte, nem mondott le az egyenlítésről. Egészen addig, amíg nem jött a tízes mezben játszó 18 éves magyar csatár, aki előbb két ragyogó csel után húsz méterről lőtt a jobb alsó sarokba, majd egy jobb oldali szögletet követően helyezett kapásból ugyanoda (3–0). Azonnal cserét kért az Everton legismertebb játékosa, a holland Andy van der Meyde, aki korábban az Ajax és az Inter ünnepelt csillaga volt.

Két meccsen négy gól Németh Krisztián mérlege, akit ezúttal a mérkőzés emberének választottak, s ha így folytatja, hamarosan a Liverpool egy másik csapatában is pályára léphet…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik