Sóhivatal

Aki időt nyer, életet nyer, mondják a bölcsek, és a bölcseknek általában igazuk is van. Fehérváron például úgy jön most a válogatott mérkőzések miatti szünet, mint a megváltás, hiszen így a következő két hétben nem kell sztrájktól tartani, a játékosok nem azon törik a fejüket, hogy a bemelegítés után kimenjenek-e a pályára vagy sem, egyáltalán van-e értelme átöltözni és bemelegíteni, a vezetők pedig némi levegőhöz jutottak.

Ettől persze még egyáltalán nem biztos, hogy két hét alatt minden probléma megoldódik. Pontosabban a lényeget tekintve mindössze egy gond vár orvoslásra: ki kellene fizetni a futballistáknak azt a pénzt, amely jár nekik, erre azonban a kilátások nem túl biztatóak, tehát az is könnyen előfordulhat, hogy ez a „játszani vagy nem játszani” című huzavona a válogatott fellépései után is folytatódik, mi több, alighanem ez a változat a legvalószínűbb.

Mondhatnánk, ezért fájjon a fehérváriak feje, egyék meg, amit főztek, ám a helyzet ennél súlyosabb. Pusztán a véletlen műve, hogy a botrány éppen Fehérváron tört ki, és a tanulságai messzire elvezetnek minket. Egészen odáig, hogy Magyarországon a profi sport ennyire ingatag talajon áll, hiszen általános ez a gyakorlat: a szerződés a minimálbért garantálja, a jelentősebb összegek marketing- vagy reklámtevékenység címén érkeznek a futballisták, vízi-, kézi- és kosárlabdázók számlájára, ám amikor elfogy a pénz, az erről szóló megállapodásokkal legfeljebb a sóhivatalban reklamálhatnak, a klubok és a szövetség vezetői pedig farizeus arccal mondhatják, ők bizony nem tehetnek semmit.

Pedig dehogynem. A kiskapuk keresgélése helyett mondjuk lobbizhatnának, verhetnék az asztalt, hogy ha a művészek vagy éppen az újságírók bekerülhettek az ekho szabályai szerint adózók körébe, a profi sportolók se maradjanak ki, az ő életük is van annyira speciális, mint az említetteké, és ez csak egy ötlet a sok közül. A bajok megoldásához általában gondolkodásra és tettrekészségre van szükség. Ha egyik sem megy, marad a kiskapu, a sumákság, a sztrájk, a csőd, az összeomlás. S nem csak Fehérváron…

PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ