Gráciák viadala

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2007.07.15. 02:35
Címkék
A finn Tero Pitkämäki veresége után már csak az amerikai Michelle Perrynek, honfitársnőjének, Sanya Richardsnak, illetve az orosz Jelena Iszinbajevának van esélye a Golden League egymillió dolláros jackpotjának elnyerésére.

A harmadik versenynap után hárman maradtak versenyben a Golden League-sorozat fődíjáért – méghozzá három hölgy. A 100 gátas Michelle Perry magabiztos győzelméről már beszámoltunk, a késői befejezés miatt azonban nem tudtunk hírt adni a rúdugró Jelena Iszinbajeva, valamint a 400 méteren egyeduralkodó Sanya Richards újabb diadaláról. Nos, pénteken mindketten magabiztosan meneteltek a jackpot felé a római éjszakában is: előbbi még a világcsúcsmagasságon is tett kísérleteket, miután riválisa visszalépése miatt elmaradt várt nagy csatája az amerikai Jennifer Stuczynskivel, míg az egyesült államokbeli futónő ismét áttörte az 50 másodperces határt. Könnyedén nyert, pedig ott volt a mezőnyben honfitársa, az idén már 49.64-et – tehát 13 századdal jobbat, mint most Richards – futó DeeDee Trotter is, ám ő ezúttal beérte 51.05-tel és az ötödik hellyel.

Túl sok érdekességről nem számolhatunk be az olasz főváros viadaláról, amely öszszességében felejthetőre sikerült – volna, ha nincs Salim Sdiri balszerencsés sérülése (az atlétát telibe találta Tero Pitkämäki kósza gerelye). Szombatra szerencsére kiderült, nincs nagy baj. A négy pitonnal és 12 kaméleonnal együtt élő francia távolugrót ugyanis kiengedték a kórházból, miután öt öltéssel összevarrták három centi mély sebét, és éjszakára bent tartották megfigyelésre. Nyilván nem holnap láthatjuk újra a távolugrógödör közelében.

Mellesleg negyedik lett a mostani viadalon, mindössze 24 centivel elmaradva a győztes olasz Andrew Howe 812 centiméteres ugrásától. Helyezését tekintve még mindig szívesebben emlékszik majd viszsza erre a fellépésére, mint az egyszeres olimpiai és kétszeres világbajnok amerikai Dwight Phillips, aki a nyolcas döntőbe sem került be.

A kérdés: hogyan ugorhat valaki 766 centit, amikor három hete még 830-at tudott? Az idén 30 esztendős amerikai sztár ugyanis ezt a „bravúrt” vitte véghez.

Legfrissebb hírek

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
6 perce

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
8 perce

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
8 perce

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
9 perce

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
13 perce

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
26 perce

Gól nélküli döntetlent játszott a Komárom; Kovács Mátyás betalált, de kikapott a Kassa

Minden más foci
1 órája

Harmadszor teljesítette a Spartathlont, de hiányérzet maradt benne

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik