„Ez volt az utolsó lehetőség”

Búcsúzni csak szépen szabad? – kérdeztük a távozófélben lévő erőcsatárt, aki az előző két idényben a 2007-ben Magyarországon mindent vivő MKB-Euroleasing Sopron csapatkapitánya volt. Hát... Úgy illik.

De tényleg búcsúzik?

Egyelőre mindenképpen. Az már eldőlt, hogy jövőre nem leszek Sopronban, a korábbi híreszteléssekkel ellentétben azonban nem Bourges-ban, hanem a szintén francia Valenciennes-ben folytatom pályafutásomat. Bár sokáig úgy volt, hogy az előbbi klub lesz a befutó.

Mi változott Sopronban most, hogy mindent vittek, ahhoz képest, amikor tavaly még minden fronton a Pécs dominált?

A plusz egy év rutin mindenképpen nekünk segített, az előző idényben ez eléggé új csapat volt, kellett egy kis idő, hogy összeérjen, és erre az évadra alakult ki. Továbbá sokkal nagyobb hangsúlyt fektettünk az idén a védekezésre, és meg is hozta az eredményt.

Ha már itt tartunk: ön személy szerint is sokat fejlődött védekezésben. Ez minek köszönhető?

Ha csapatként jól védekezünk, egyénileg is könnyebb a dolgunk, mert tudjuk, honnan jön a besegítés. Így mindenki sokkal nagyobb önbizalommal tud odamenni, nyomást gyakorolni az emberére, mert tudja, ha esetleg megverik egy az egyben, a többiek segítenek.

Nagyon motiváltnak tűnt a döntő alatt. Talán a pécsi szurkolótábor „csernyrékás” rigmusai paprikázták fel?

Nem, őszintén szólva egyáltalán nem érdekeltek, főleg, ha ilyen stílusban kiabálnak a szurkolók. Nem is azt mondanám, hogy motiváltabb lettem, mert azzal sohasem volt baj, hanem hogy felszabadultabb. És ez az egész szezonra érvényes volt, de főleg a fináléra, mert tudtam, hogy az ötödik meccs lesz nekem az utolsó Sopronban, én pedig úgy jöttem ide, hogy bajnokságot akarok nyerni. Ez volt az utolsó lehetőség rá a lányokkal, ami nagyon sok erőt adott.

Ön is sokat tett a sikerért, de véleményünk szerint a többi magas poszton játszó társa is főszereplő volt az aranycsatában. Mit szól ahhoz,

hogy tulajdonképpen a centerposzton dőlt el a finálé?

Egész évben az volt az egyik fő feladatunk, hogy minél többször menjen be a labda a palánk alá, ez még fontosabb szerepet kapott a döntőben, hiszen tudtuk, hogy belső játékosok tekintetében megfogyatkozott a pécsiek kerete.

Amióta felújították, és átnevezték a Soproni Sportcentrumot MKBArénává, nem volt még kosármeccsen ennyi néző a csarnokban. Mennyiben járult hozzá a végső sikerükhöz a kedd esti fergeteges hangulat?

Fantasztikus volt az ötödik mérkőzésen soproni színekben játszani, nagyon sokat jelentett a lelátóról felénk áradó szeretet. Remek volt a közönség, és ez mindannyiunkat tovább spannolt. Ezúttal valóban hazai pályán játszhattunk – éppen a legjobbkor.

Szerdára virradóra a jól végzett munka örömével fekhetett le. De vajon mikor?

Fél négy körül értem haza. A meccs után a Fő térre, a polgármesteri hivatalba voltunk hivatalosak, ott voltunk úgy tízig, utána közelebbi ismerősökkel és szurkolókkal elmentünk egy helyi szórakozóhelyre, és legtöbben maradtunk is úgy háromig-négyig... De lehet, hogy majd még folytatjuk a héten.

Pedig nem áll bulizós ember hírében. Volt már része hasonló ünneplésben?

Tényleg nem vagyok nagy bulizós. De ha alkalom adódik, jól érzem magam, és az idén szerencsére többször is adódott.

És arra vajon lesz alkalma az idén, hogy a nemzeti együttessel is sikereket ünnepeljen?

Sajnos ez még nem biztos, mert bár nagyon szeretnék a válogatott tagja lenni, a nyáron szakmai gyakorlatra is el kell mennem. Erre ugye az évad közben nincs idő, így ezt a nyarat arra akartam szánni, hogy építgessem egy kicsit a civil életemet is. Konkrétumokat egyelőre ezzel kapcsolatban sem tudok mondani, mert a dolog szervezés alatt áll, így abban maradtunk Bencze Tamás szövetségi kapitánnyal, hogy később visszatérünk erre a kérdésre. Ő azt ajánlotta fel kompromisszumként, ha nincs más megoldás, kicsit később is csatlakozhatom a kerethez.

Előfordulhat, hogy a korántsem süllyedőfélben lévő hajóról távozó kapitány később visszatér, vagyis nem marad hűtlen a leghűségesebb városhoz? Most mondjam azt: soha ne mondd, hogy soha? Nagyon megszerettem Sopront az elmúlt két évben. Majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgaim…