Éneklésben is bajnokok

Még hogy a szurkolók nem készültek a bajnokavatásra?!

A Mester utca 8. szám alatt található, hogy, hogy nem, Mester8 néven ismert fogadóban Béla és barátai „Bajnokcsapat” feliratú pólóban feszítettek – már a délutáni órákban. Igaz, a 2006–2007-es kiadás még nem készült el (előre azért a Nagyerdőben sem szokás előre a medve bőrére inni...), így a szekrényből a tavaly no meg a taavalyelőtt elért elsőség kapcsán legyártott felsőket kellett előkapni. Béláéknak persze kétségük sem volt afelől: már kedden le lehet adni a rendelést az újabb kollekcióra; ha ez így megy tovább, a társaság egyik oszlopos tagja, az Ügyvéd úr hamarosan több „aranyos” trikóval büszkélkedhet majd, mint öltönnyel.

Miután a zakó a REAC-nak jutott, akkora fieszta vette kezdetét az Oláh Gábor utcában, mint... 2005-ben és 2006-ban. Az immár szokásosnak mondható „Bajnokcsapat! Bajnokcsapat!” rigmus már negyedórával a lefújás előtt felzúgott, és miután Berger sporttárs véget vetett a találkozónak, kezdetét vette a debreceni sprintverseny: a drukkerek a pályára, a futballisták az öltözőbe szaladtak – de íziben. A legtöbb labdarúgónak még maradt annyi ereje (úgy fest, a bajnokság megnyerése nem emésztette fel az összes energiájukat...), hogy a meccsszerelést hiánytalanul leadhassa a szertárban, aki viszont nem iparkodott, az kénytelen volt egy szál alsógatyában megtenni az utolsó métereket. Egy-két fanatikuson furán festett a kék farmerre húzott piros rövid nadrág, persze lehet, hogy új divatot teremtett ezzel. Hétfő éjszakára Debrecenben egészen biztosan.

A remek előadás után nem volt meglepő, hogy a publikum visszatapsolta a társulatot. A játékosok

jöttek is boldogan, az élete első élvonalbeli mérkőzésén szereplő, a különös estét egy góllal emlékezetessé tevő Szilágyi Péter népszerűsége egyenesen Kósa Lajos polgármesterével vetekedett, míg Sándor Tamásé felül is múlta. Ibrahim Sidibét úgy rajongták körül a drukkerek, hogy egy idő után a biztonsági embereknek kellett körbevenniük a támadót: ha minden meccsen ennyire szoros őrizetet kapott volna a szenegáli, aligha jut 17 gólig... A hangszórókból a Queen slágere szólt a „Királyoknak”, két We are the champions között pedig felcsendült a Himnusz. „Ez Debrecen, ez Debrecen!” – üvöltötte boldog és boldogtalan, miközben a tudósító kezdte úgy érezni, hogy a majálist elsejéről tizennegyedikére tették át.

Éppen egy hónapja, április 14én az MTK elleni 3–0-t követően az újságírókat udvariasan bár, de kitessékelték az öltözőfolyosóról, mondván, az ünneplés ideje még nem érkezett el, majd ha végérvényesen eldől, hogy a Loki triplázik, szabad lesz a bejárás. Nos, a házigazdák betartották ígéretüket, a mindent eldöntő győzelem után a sajtómunkások bebocsátást nyertek a hazai csapat számára fenntartott helyiségbe, ahol azt kellett tapasztalnunk, hogy az alkalmi énekkórus a hét végi Eurovíziós dalfesztiválon is a dobogón zárhatott volna. Külön-külön nem értékelnénk a „versenyzők” produkcióját, maradjunk annyiban, hogy ebben a műfajban is csapatként alkottak nagyot.

Éppúgy, mint a pályán.

Szerdai számunkban négyoldalas összeállítást olvashatnak a DVSC bajnokcsapatáról