Lovassport: címvédés a cél a kettesfogathajtó vb-n

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2025.08.13. 12:35
null
A Magyar Lovassportszövetség elnöke, Lázár Vilmos (Fotó: Dömötör Csaba)
Egy hét múlva, augusztus 20-án kezdődik a kettesfogathajtó világbajnokság a hollandiai Beekbergenben, amelyre vérmes reményekkel készül a magyar válogatott és a csapat vezetése.

 

AMIKOR HOSSZÚ KATINKA pályafutása csúcsán volt, különböző viccoldalakon rendre belefuthatott az ember olyan szarkasztikus humorú vizuális tartalmakban, amiken a következő szöveg volt olvasható: „Ha úgy érzed, hogy felesleges vagy, jusson eszedbe, hogy Hosszú Katinkának is vannak ellenfelei” – utalva ezzel a magyar úszónű korszakos teljesítményére, hogy ereje teljében gyakorlatilag verhetetlen volt. Nagyjából hasonlót érezhetnek Hölle Martin riválisai is, akik abban a tudatban készülhetnek a beekbergeni kettesfogathajó világbajnokságra, hogy a magyar sportoló az elmúlt négy vb-n egyaránt diadalmaskodott egyéniben.

Ennek ellenére a sportoló visszafogottan fogalmazott a hollandiai vb-t megelőző sajtótájékoztatón.

„Nem gondolom, hogy a nyomás kiesebb lenne rajtam a korábbi eredményeim miatt, de igyekszem ezzel megbirkózni. A lovaim nagyon jól viselik a változást, amik a helyszínen vannak. Korán kell kezdeni a munkát, hogy a környező építkezések ne zavarják az állatokat. Az utolsó napokban már nagyon vigyázni kell rájuk, hogy ne érje őket a verseny előtt rossz élmény. A rutin már megvan, hiszen sokszor versenyeztem Hollandiában. Arra számítok, hogy ez lesz az eddigi legnehezebb vb, a svájciak, a németek és a franciák különösen erősek” – mondta a kilencszeres világbajnok Hölle Martin, aki – mint az a szavaiból is kitűnik – már a vb helyszínén készül, ezért videóhíváson keresztül csatlakozott az egybegyűltekhez.

A sajtóeseményen egyébként részt vett a Magyar Lovassportszövetség elnöke Lázár Vilmos, a, Dallos Gyula, A Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos, Ifj. Fekete György, Kákonyi Norbert, Dani Marcell Balázs versenyzők, és Szilágyi Zsolt, a magyar világbajnoki csapat koordinátora is.

„Személyes élménnyel kezdeném: manapság sportvezetőnek lenni nem mindig a leghálásabb feladat. Akárkivel találkozom, annak nagyjából a harmadik kérdése, hogy érdemes-e csinálni, amit csinálok. Amikor ilyen eseményeken ülünk, akkor kapjuk meg a választ: igen. A csapat sikere mutatja, hogyan lehet tégláról téglára felépíteni valamit. A mi korábbi sikereinkből is inspirálódhatnak a fiatalok, és azt látom a csapat összetételén, hogy a sikerek a jövőben is biztosítottak. A fogathajtás egyik jelenlegi királya Hölle Martin, aki sorozatban négy világbajnokságot nyert egyéniben, a teher most az ő vállán van, ő a csapat legerősebb sportolója, mi pedig bízunk benne, hogy ezt a saját előnyére fordítja majd. Korábbi versenyzőként egy tanács: hiába nyer valaki egymás után sokszor, ugyan az az ember marad, arra szeretném kérni a versenyzőinket, hogy zárják ki a külvilágot, koncentráljanak a feladatukra, és akkor biztosan jönni fog a következő siker is” – mondta a Magyar Lovassportszövetség elnöke, Lázár Vilmos, aki azt is megosztotta a sajtóval, hogy 2027-ben ismét Magyarország rendezi majd a kettesfogathajtó világbajnokságot.

A mostani vb jövő héten kezdődik, augusztus 20-25-ig tart, a magyar csapat összetétele pedig a hollandiai helyszínen, az állatorvosi vizsgálatok után válik biztossá.

 

 

Legfrissebb hírek

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.18. 22:51

Az Aachenben remeklő magyar négyesfogathajtó nagyra törő terveket szövöget

Egyéb egyéni
2025.07.11. 14:28

Több mint 20 ország versenyzőit várják a 2027-es magyarországi FEI Kettesfogathajtó Világbajnokságra

Egyéb egyéni
2025.06.23. 10:56

Lovassport: példátlan díjugratósiker Somorján

Egyéb egyéni
2025.06.15. 19:22

Kaizinger Balázs feladta a tereplovaglást az egyik legnagyobb lovastusaversenyen

Egyéb egyéni
2025.06.14. 19:18

Kaizinger Balázs a 42. helyen áll a díjlovaglás után az egyik legnagyobb lovastusaversenyen

Egyéb egyéni
2025.06.13. 21:32

Díjlovagló-vk: magyar sikerek a fiatal lovasoknál Máriakálnokon

Egyéb egyéni
2025.05.17. 20:57

A Magyar Lovassportszövetség szerint elérhető a magyar csapat részvétele a Los Angeles-i olimpián

Egyéb egyéni
2025.04.11. 21:17
Ezek is érdekelhetik