Lekörözött nagymamák

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2007.05.10. 23:35
Címkék
Két forduló ment le a 2006–2007-es bajnokságból, amikor Supka Attila elköszönt a DVSC-től. Egyesek mindjárt kétségbe vonták a csapatot két bajnoki címig (és hogy teljes legyen a kép: két Szuperkupa-győzelemig) vezető edző szakértelmét. „Azokkal a futballistákkal még a nagyanyám is bajnokságot nyert volna” – élcelődtek a rosszmájúak. Tény, a Sándor Tamással, Igor Bogdanoviccsal, Halmosi Péterrel és Éger Lászlóval felálló csapattal könnyebb volt az élen zárni, mint teszem azt a Tatabányával vagy a Sopronnal, de őrizzük meg komolyságunkat: a debreceni dupla nem jött volna létre Supka Attila nélkül.

A Honvéd kupagyőzelme sem.

Kispesti munkába állásakor a kritikusok (akik között akadt, aki meg sem tanulta az összes kerettag nevét, és máris kirúgták új klubjából) már dörzsölték a tenyerüket: na, most kiderül, mennyire gyenge edző. Az első hetek eredményei a károgókat igazolták, eleinte valóban nem úgy ment a Honvédnak, ahogy azt Détári Lajosék idejében megszokhatták a szurkolók, még a kiesés réme is fenyegette az együttest.

Aztán a télen nagyobbfajta változás és kisebbfajta csoda történt a XIX. kerületben: a szakmai stáb kérésére a fél állomány lecserélődött, az új csapat pedig megindult felfelé. A piros-feketék előbb a kupában, majd a bajnokságban is a legjobb nyolc közé küzdötték magukat, mi több, előbbi sorozatban az elődöntőt és a döntőt is sikerrel vették. A kupagyőztes névsorát végigböngészve egyértelművé válik, nem zsenik gyülekezete a Honvéd, alighanem Supka Attila tiltakozna a leghevesebben az ellen, hogy klasszisoknak nevezzék labdarúgóit. Miként magát sem tartja sztáredzőnek – annak ellenére sem, hogy 44 esztendősen olyan dicsőséglistával büszkélkedhet, amely másoknak évtizedek alatt sem jön össze.

Supka Attila elsősorban a játékosok mentális erejével, valamint a nyugodt háttérrel magyarázza az újabb sikert, és persze nem győzi dicsérni kollégáit. Készséggel és boldogan felel a kérdésekre, csak magáról nem hajlandó nyilatkozni. Igaz, az eredményei beszélnek helyette: a nagymamáknál bizonyosan magasabb szinten űzi ezt a szakmát.

De fogalmazhatunk úgy is: jó edző.
Legfrissebb hírek

U21-es Eb: a dánok és a hollandok jutottak tovább a D-csoportból

Minden más foci
31 perce

Kilenc klub száll harcba a maradék hat helyért a férfi kézilabda BL-ben, köztük a Szeged

Kézilabda
43 perce

Foden-gól és -gólpassz, a Manchester City könnyedén legyőzte a Casablancát

Klub-vb
46 perce

Birkózás: Zsitovoz Mária továbbra is megállíthatatlan idén

Utánpótlássport
1 órája

Hiába a strandidő, kemény munkát végzett a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Rg: Örvendi Regina labdával döntőbe jutott a junior-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik