Derűs plymouthi élet

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2007.04.17. 01:29
Címkék
Hétfő délután felettébb derűs hangulatban nyilatkozott lapunknak Halmosi Péter, amit a borús Angliához „méltatlan” 20 Celsius-fokon, és az ezzel járó napsütésen kívül a legutóbbi három meccsen szerzett három gólja is magyaráz. A jókedv még fokozható: a jelekből arra lehet következtetni, hogy a Plymouth vezetői élnek opciós jogukkal, és a nyáron három évvel meghosszabbítják a középpályás szerződését.

Árulja el, mi a baja az L betűs csapatokkal?

Az égvilágon semmi. A Lokit például nagyon szeretem – mondta Halmosi Péter.

Angliai góljait mégis a Leeds, a Leicester, illetve a Luton ellen érte el.

Ha ez tendencia, akkor remélem, a következőt már a Liverpoolnak lövöm… Komolyra fordítva a szót: mostanra lendültem bele igazán. Nem véletlen: kellett némi idő, amíg megszoktam az itteni közeget. Szerintem bárhová igazol az ember, néhány hétre szüksége van, hogy elsajátítsa az új csapata által alkalmazott játékstílust, hogy kellőképpen megismerje a társait. Úgy tűnik, immár Ian Holloway számára is nyitott könyv: a Plymouth menedzsere igen hízelgően beszélt önről.

Talán a klub honlapján nyilatkozta, hogy nálam profibb futballistával még nem dolgozott, ráadásul ugyanezt a szemembe is mondta. Ha szabad még büszkélkednem, szombaton, a Luton elleni bajnoki szünetében illetett a Mister Professional jelzővel. Nem tagadom, elégedettséggel tölt el, hogy külföldi létemre így megdicsér a szakvezető. Játékosés edzői múltjából fakadóan is adok a szavára, örülök, hogy eddig tudtam élni a bizalmával.

Három találata után nyilván az öltözőben is nagy népszerűségre tett szert.

Elismerő szavakból szerencsére nincs hiány. Egyébként éppúgy megkapom a tiszteletet a többiektől, ahogy ők tőlem. Ez Anglia, itt a futball iránti alázat szinte mindennél előbbre való. Hogy mást ne mondjak: a tizennyolc-tizenkilenc éves fiatalok takarítják a helyiségeket, ők pucolják a stoplis cipőinket, miként az edzések előtt és után a háló felrakása, majd leszedése is rájuk vár. Ja, és mindannyian bekopognak hozzánk, hogy köszönjenek. Fájdalom, otthon ez másként van, ám erre csak Plymouthban döbbentem rá. A tehetségeknek kikiáltott magyar srácok azt hiszik magukról, ők az atyaúristenek…

Gyanítom, esze ágában sincs hazatérni.

Három hét múlva befejeződik a Championship, utána megyek, de bízom benne, hogy még a nyáron visszajöhetek. Azért szerződtem Angliába, hogy felhívjam magamra a figyelmet, azóta pedig azért dolgozom, hogy maradhassak.

Plymouthban, netán másutt?

Ian Holloway azt is mondta, hogy Premier League-szintű játékosnak tart. A célom természetesen az, hogy idővel a kontinens legerősebb bajnokságában futballozhassak. Igaz, a Plymouthnál is szívesen maradnék. Mindez elsősorban pénzkérdés, ugye?

Így igaz. Bár hivatalos értesítést még nem kaptam, a különböző megnyilvánulásokból arra lehet következtetni, hogy meg akarnak tartani. A vételáram négyszázezer font, ha ezt kifizetik az elöljárók, akkor a klub történetének legdrágább labdarúgója leszek a nyártól.

Na meg, ha minden jól megy, háromszoros magyar bajnok.

Úgy néz ki, a Debrecent már nem lehet utolérni. Nemrég beszéltem az ügyvezetővel, Szilágyi Sándorral, jeleztem is neki, hogy hamarosan jövök az aranyéremért…

Ahelyett, hogy idehaza az NB I első helyéért csatázna, odakint a második vonal tizenharmadik helyezett gárdáját erősíti. Nem volna jobb mégiscsak itthon?

Nem.

Legfrissebb hírek

U21-es Eb: a dánok és a hollandok jutottak tovább a D-csoportból

Minden más foci
21 perce

Kilenc klub száll harcba a maradék hat helyért a férfi kézilabda BL-ben, köztük a Szeged

Kézilabda
32 perce

Foden-gól és -gólpassz, a Manchester City könnyedén legyőzte a Casablancát

Klub-vb
35 perce

Birkózás: Zsitovoz Mária továbbra is megállíthatatlan idén

Utánpótlássport
50 perce

Hiába a strandidő, kemény munkát végzett a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Rg: Örvendi Regina labdával döntőbe jutott a junior-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik