Puljezevics: még három év

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2007.03.23. 23:41
Címkék

A Pick-Szeged vezérkara komolyan gondolja, hogy a következő évad(ok)ra nagyon erős, nemzetközi szinten is ütőképes csapatot építsen. Ehhez nem csupán átlagos vagy jó, hanem kiemelkedő anyagi, szakmai és személyi feltételeket kell teremtenie, különben a gárda nem maradhat versenyben legerősebb külföldi és hazai ellenlábasaival szemben. A szegedi klubban az utóbbi hónapokban hozzáláttak a csapat megreformálásához, hiszen néhány hete új edző, Vladan Matics vezeti a szakmai munkát, valamint szinte naponta jelentik be a gárda új igazolásait (Luka Zvizej, Valentin Ghionea, Iulian Stamate). A legfrissebb hír, hogy az öt éve Szegeden védő, vb-bronzérmes (2001) Puljezevics Nenad (34 éves) szerződését 2010 nyaráig meghosszabbították, mert – Lele Ambrus elnök szerint – a Picknél a csapatépítés része, hogy a pilléreket, vagyis a rutinos, kiemelkedően teljesítő klasszisokat megtartsák. ,,Megbecsülnek a klubban, jól érzem magam a csapatban és a városban, remek a kapcsolatom a szurkolókkal, és reményeim szerint újabb sikerekhez tudom segíteni a Szegedet, amelynek tovább kell erősítenie hírnevét mind külföldön, mind itthon” – indokolta a magyar válogatott kapusa szerződése meghosszabbítását.

Legfrissebb hírek

Gól nélküli döntetlent játszott a Komárom

Minden más foci
1 perce

Harmadszor teljesítette a Spartathlont, de hiányérzet maradt benne

Csupasport
2 perce

Megemelt pénzdíjakért gyorskorcsolyáznak

Téli sportok
8 perce

Nehéz csoportba került az Eb-n női röplabda-válogatottunk

Röplabda
10 perce

Molnár Noémi 16 évesen Európa-bajnoki ezüstérmes a BMX szabadstílusú park versenyszámában

Egyéb egyéni
13 perce

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
36 perce

Súlyemelő-vb: világcsúccsal nyert Muhammed Furkan Özbek 65 kilogrammban

Egyéb egyéni
41 perce

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
45 perce
Ezek is érdekelhetik