Chelsea: Michael Essien 2012-ig meghosszabbította a szerződését

Vágólapra másolva!
2007.03.12. 21:55
Újabb öt évre szóló szerződést kötött jelenlegi klubjával, a Chelsea-vel Michael Essien. A 24 esztendős ghánai labdarúgó ez alapján a 2011–2012-es idény végéig marad a Stamford Bridge-en – közölte az angol bajnokcsapat.

Essien harmadik lett csapattársa, valamint a barcelonai Samuel Eto’o mögött az afrikai szövetség Év labdarúgója szavazásán. Jose Mourinho, a Chelsea portugál vezetőedzője olyannyira elégedett a 2005-ben érkezett játékossal, hogy a közelmúltban „érinthetetlennek” nevezte.

A „Bölény” becenévvel illetett Essien 2005 augusztusában, hosszas hozavona után igazolt Londonba a francia bajnok Olympique Lyontól, és most már nem csak középpályásként bizonyított, hanem azt is megmutatta, hogy a sérült John Terry helyén a középső védő feladatkörét is képes megfelelő színvonalon ellátni.

A kékek 5-ös számú futballistája a ghánai válogatottban eddig 25 alkalommal lépett pályára, és öt gólt szerzett. A Chelsea-vel 2006-ban bajnoki címet, 2007-ben Ligakupát nyert, a Lyonnal korábban két bajnoki aranyérmet szerzett.
Legfrissebb hírek

Suárez, a PL legsportszerűbb játékosa – NST

Népsport
2012.11.15. 15:51

Manchester City: újabb méregdrága portéka a „kékek” szatyrában

Angol labdarúgás
2009.08.03. 19:08

Liverpool: Simon gólt lőtt, Németh megsérült a tartalékok meccsén

Angol labdarúgás
2009.08.01. 17:05

Szélesi ismét Angliába, ezúttal a Wolverhamptonhoz utazott próbajátékra

Angol labdarúgás
2009.07.28. 11:29

Chelsea: Claudio Pizarro marad a londoni „kékek” játékosa

Angol labdarúgás
2009.07.28. 10:54

Átírták az indulót a Liverpoolnál: You’ll Never Walk Alonso

Angol labdarúgás
2009.07.27. 21:21

Liverpool: a szurkolók szerint Németh volt a második legjobb

Angol labdarúgás
2009.07.27. 15:35

Ferguson: „Owen arra született, hogy az MU hetes mezét viselje”

Angol labdarúgás
2009.07.27. 15:35
Ezek is érdekelhetik