Nem akar leszállni a potyautas

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.12.07. 02:17
Címkék
A Valencia elleni 1–0-s győzelmével biztossá tette továbbjutását a BL-nyolcaddöntőbe az AS Roma, az olasz együttes játékosai szerint a spanyolok nem erőltették meg magukat a kedd esti találkozón – Valenciában mindezt cáfolják.
Christian Panuccit (balra) karnyújtásnyira tudta megközelíteni Joaquín
Christian Panuccit (balra) karnyújtásnyira tudta megközelíteni Joaquín
Christian Panuccit (balra) karnyújtásnyira tudta megközelíteni Joaquín
Christian Panuccit (balra) karnyújtásnyira tudta megközelíteni Joaquín
Christian Panuccit (balra) karnyújtásnyira tudta megközelíteni Joaquín
Christian Panuccit (balra) karnyújtásnyira tudta megközelíteni Joaquín
Hiába reménykedett a BL-forduló előtt a Sahtar Doneck, hogy a Valencia kellőképpen komolyan veszi a Roma elleni – számára tét nélküli – mérkőzést, a spanyol gárda nem tette meg ezt a szívességet. Sokat elárul azonban Francisco Escribának, az 1–0-s vereséget szenvedő valenciaiak segédedzőjének a találkozó utáni magyarázkodása: „Nem igaz, hogy ez csak edzőmeccs volt, komolyan vettük az összecsapást!”

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy végül nem a feltett kézzel pályára lépő Valencia kudarcán múlott az Athénban csak döntetlent elérő ukránok sorsa.

„Láttuk, hogy a Valencia nem igazán erőlteti a támadásokat, így megengedhettük magunknak, hogy visszaálljunk és nyugodtan őrizzük egygólos előnyünket” – értékelte a győzelmet Christian Panucci, a Roma egyetlen, 13. percben esett góljának szerzője, hozzátéve: a továbbjutást történelmi lépésnek tartja a klub életében.

Ha azt vesszük alapul, hogy a Serie A tavaszi, bundabüntetések előtti végeredménye szerint a Roma még csak el sem indulhatott volna a Bajnokok Ligájában, a nyolcaddöntőbe jutás tényleg nagy szó.

Ahogyan az is, hogy Christian Panucci védő létére az elmúlt két és fél hét során már negyedszer talált be az ellenfelek kapujába.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

----
Legfrissebb hírek

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
5 perce

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
7 perce

„Amikor a dánok jöttek vissza a középkezdéshez, Camilla Andersen hozta a labdát, és mosolygott”

Kézilabda
18 perce

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
25 perce

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
30 perce

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
40 perce

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
1 órája

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik