David Beckham: irány Milánó?

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.12.06. 03:21
Címkék
Az utóbbi évek legnagyobb olasz átigazolási szenzációja lenne, ha az angol lapok feltételezései valóra válnának. Kedden ugyanis napvilágot látott a hír: David Beckham nyáron az Interbe szerződhet.
David Beckham hamarosan gyakori vendég lehet a milánói reptéren
David Beckham hamarosan gyakori vendég lehet a milánói reptéren
David Beckham hamarosan gyakori vendég lehet a milánói reptéren
David Beckham hamarosan gyakori vendég lehet a milánói reptéren
David Beckham hamarosan gyakori vendég lehet a milánói reptéren
David Beckham hamarosan gyakori vendég lehet a milánói reptéren

David Beckham Olaszországban? Első hallásra talán furcsán hangzik, de egyes angol lapértesülések szerint a spekuláció a nyáron valósággá válhat.
A 30 éves középpályás felnőtt pályafutása során eddig mindössze három klub mezét öltötte magára, a Manchester Unitedét, a Preston North Endét (itt kölcsönjátékosként mindössze öt mérkőzésen szerepelt) és jelenlegi egyesüle-téét, a Real Madridét. Ha nyélbe ütik a most még csak homályos lehetőségként felsejlő üzletet, a népszerű sztár a piros-fehér és a lila-fehér után Olaszországban egy harmadik színpárosítással is megbarátkozhat.

Hogy melyik kettővel? Határozott választ egyelőre a játékospiac legmegbízhatóbb jósai sem tudnak adni a kérdésre, de egyesek a kék és a fekete színről suttognak. Ezután nem nehéz kitalálni: lehetséges célállomásként elsősorban az Internazionale csapata kerül szóba.

A Real Madrid kezdőcsapatának változásait figyelemmel követők most valószínűleg arra gondolnak, a sztár megunta a mellőzést, nem akar többé „padozni”, elege lett a Fabio Capello vezetőedző által rá osztott statisztaszerepből. Bár nem állítjuk, hogy David Beckham a mérkőzések előtt saját maga jelentkezik a mesternél, hogy aznap inkább a kispadon foglalna helyet, a legnagyobb gondot mégsem a másodhegedűsi perspektíva jelenti számára, sokkal inkább a pénz.
Spanyolországban a játékosok szponzori és reklámjogain minden esetben osztozik a játékos és a klub, és ez alól még a világ „legeladhatóbb” futballistája sem kivétel.

David Beckham jelenleg testvériesen felezi a Real Madriddal az évi szinten 20 millió fontos (7.6 milliárd forint) hirdetési és egyéb különbevételeit, márpedig ez ellen igencsak berzenkedik a labdarúgó. A középpályás szerződése 2007 júniusában lejár, és bár a Real többször kifejezte hosszabbítási szándékát, a tárgyalások ez ideig rendre kudarcba fulladtak.

„Tudom, hogy Beckham Olaszországba jön – szögezte le Ernesto Bronzetti, a Real külföldi játékosügyleteivel is foglalkozó ügynöke. – Nem érdekli, mennyit keres, ha a nyilvános szerepléseiből befolyó pénzt ő kaphatja meg.”
Márpedig az olasz szerződés legcsábítóbb pontja éppen az volna, hogy a játékost a szponzori és reklámjogok egésze megilletné, így a legfontosabb bevételi forrásából csak ő részesülne. Állítólag az Inter 110 ezer fontos (42 millió forint) heti fizetéssel csábítja, megspékelve a már említett szponzori és reklámjogok teljes átengedésével.

És hogy hol találnának helyet a milánóiak csapatában az érkező középpályásnak? A találgatások szerint a nyáron lejáró szerződését meghosszabbítani nem kívánó Luís Figo posztján. Persze azért az Inter hetes mezén még nem kell átírni a nevet (ne feledjük, a Manchester Unitednél éppen Figo jelenlegi mezszámát viselte az angol, így a trikóöröklésnél nem lenne probléma), hiszen a szerződés még távol áll a megvalósulástól.
David Beckhamet korábban egyébként az amerikai LA Galaxy, a skót Celtic, az angol Tottenham és az izraeli Maccabi Netanya csapatával is hírbe hozták.

MANCHESTER UNITED (1993–2003)
265 mérkőzés 61 gól
David Beckham 14 éves korában került a „vörös ördögökhöz”, négy évvel később aláírta első profi szerződését a klubbal, majd húszesztendősen bemutatkozott a Premier League-ben. (Kevesen tudják, hogy az MU ezt megelőzően rövid ideig kölcsönadta az akkor negyedosztályú Prestonnak, ahol csak öt mérkőzést játszott.) Idővel a klub emblematikus alakjává vált, tíz éven keresztül futballozott az Old Traffordon, ez idő alatt három bajnoki címet, két FA-kupa-győzelmet, Bajnokok Ligája- és Világkupa-diadalt aratott a Sir Alex Ferguson által irányított együttessel.

REAL MADRID (2003–)
95 mérkőzés 11 gól
Bár 2003 nyarán a Manchester United a Barcelonának kívánta eladni a középpályást, ő inkább a katalánok nagy riválisát, a Real Madridot választotta, és négyéves szerződést írt alá a fővárosi klubbal. A madridi vezetők – nem titkoltan – a marketingbevételek emelkedését is várták a klasszis érkezésétől. Ebben nem is kellett csalódniuk, a Beckham feliratú mezek elképesztő mennyiségben fogytak az elmúlt években, igaz, a Real – egy Spanyol Kupa-sikeren kívül – több trófeát nem szerzett az angollal. David Beckham 2006 nyaráig rendszeresen játszott a Realban, manapság azonban többnyire csak a kispadon kap helyet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik