Császári ítélkezés

A Ferencvárost tönkretették, kisemmizték, lejáratták. A kassza üres, a jövő bizonytalan.

Felelősök látszólag nincsenek.

Ám Albert Flórián, az FTC tiszteletbeli elnöke, a zrt. igazgatótanácsának tagja keményen fogalmaz – hiszen most mindenki rá figyel.

– Mikor érezte először, hogy valami nincs rendben a klubnál?
– Öt éve – vágja rá a Császár. – Azóta mondom a magamét, de senki sem figyelt rám. Vagy nem akarták meghallani a szavaimat, vagy egyszerűen nem tartották fontosnak a véleményemet. Láttam, tudtam, hogy tragédia lesz a vége, de őszintén mondom, nem hittem, hogy egyszer a másodosztályba kerülünk. Az elmúlt napokban rengeteget beszélgetek a szurkolókkal, jönnek hozzám fiatalok és idősek egyaránt, és látom rajtuk a kétségbeesést, a fájdalmat. Az a legrosszabb, hogy tehetetlen vagyok. Egy idősebb drukker, Miki bácsi – a szalmakalapjáról rengetegen ismerik –, amikor vártuk a licencbizottság döntését, nem mozdult a székházból, szinte itt töltötte az egész éjszakát.

– Azt mondja, öt éve látta a bajt. Mi történt akkor?
– Furulyás János lett a klub elnöke, aki addig csak a labdarúgó-szakosztályt vezette, s ettől kezdve minden megváltozott. Furulyással nekem nem volt bajom, amíg csak a futballal foglalkozott. Még azt is mondhatnám, tisztességesen tette a dolgát, de ahogy nagyobb szerepet kapott, már nem tudott úrrá lenni a nehézségeken. A szakosztályok szép sorban tönkrementek. Egyik napról a másikra éltek, pénz, befektető nem jött, s egyre több lett a hazugság, a mellébeszélés, a porhintés.

– Nem lett volna lehetősége az asztalra csapni, és azt mondani: ebből elég! Hiszen ön tulajdonképpen olyan szerepet is betölthetne a Ferencvárosnál, mint Franz Beckenbauer a Bayern Münchennél. Mindenki figyel, ad a véleményére...
– Túlértékeli a szerepemet. Nekem itt nem volt semmibe beleszólásom. Sőt azt sem engedték meg, hogy ott legyek a tárgyalásokon, és gyakorlatilag kirekesztettek minden olyan eseményből, amely befolyásolhatta a Ferencváros jövőjét.

– Azért ez hihetetlen...
– Ne csodálkozzon. Nem akarták, hogy belelássak a kártyáikba. Pénzről volt szó, uram, el ne felejtse! Nem akarok vádaskodni, sohasem volt jellemző rám, de itt néhány embernek igencsak enyves a keze.

– Tiszteletben tartom, hogy nem akar senkit sem megvádolni, de nekem az a dolgom, hogy kérdezzek, ezért kíváncsi vagyok a véleményére. Ugyan nem tartozik az enyveskezűség fogalmába, de a napokban hallhattunk például Furulyás János havi egymillió forintos fizetéséről, amelyet társadalmi elnökként kapott.
– Azt hittem, szétrobbanok, amikor tudomást szereztem erről a pénzről. Hát micsoda dolog ez, valaki eljátssza, hogy mekkora fradista, hogy ő a klubért, a zöld-fehér színekért él, aztán egyszer csak kiderül, hogy csillagászati pénzekért teszi! De azt mondom, nem is sajnálnám tőle ezt az öszszeget, ha közben talál szponzort, befektetőt, és feltölti az üres kaszszát. De szó sem volt erről. Mást sem hallottam az elmúlt öt évben, mint ilyen meg olyan káeftével, részvénytársasággal, szövetkezettel, magánszeméllyel tárgyalnak, és már közel a megegyezés, lesz itt Kánaán. Hát lett. ---- H ---- &