Bundaügy után jöhet a bukás

A. B.A. B.
Vágólapra másolva!
2006.07.06. 01:08
Címkék
Az év vége előtt jelentős változások várhatók a Lengyel Labdarúgó-szövetségben (PZPN), s Michal Listkiewicz elnök is távozik tisztségéből. Mindazonáltal jelenleg az szolgáltatja a fő témát a lengyel futballban, hogy a sportminisztérium és az illetékes gazdasági testület hétfő óta pénzügyi ellenőrzést tart a PZPN-nél, többek között a bundabotrány miatt.
Nézzük a részleteket!Lengyelországban tavaly robbant ki a megvesztegetési ügy, és azóta csaknem húsz személy került a hatóságok látókörébe. A rendőrség vádjai szerint a bűnszövetkezet vezetői a bundázással eddig 130 ezer dollár (csaknem 25 millió forint) haszonra tettek szert. Most pedig Varsóban őrizetbe vettek egy játékvezetőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy több hazai bajnoki mérkőzés eredményét befolyásolta. Ha bebizonyosodik a bűnössége, tíz év börtönbüntetést is kaphat.A manipulált meccseredmények, illetve a lengyel válogatott gyászos vb-szereplése miatt a szövetség elnöke, Michal Listkiewicz és az elnökség nem tölti ki a 2008 végéig szóló mandátumát, az év végén esedékes közgyűlésen módosul a felállás. A helyzet azért is kínos, mert két hét múlva kezdődik Lengyelországban az U19-es Európa-bajnokság nyolcas döntője, majd decemberig a 2012-es felnőtt Eb megrendezéséért zajló „csata” szerepel a napirenden.

Kazimierz Marcinkiewicz miniszterelnök egyébként már a válogatott világbajnoki búcsúját követően követelte a személyi változásokat, ellenkező esetben központi beavatkozást ígért. A mostani vizsgálat miatt azonban még nem várható azonnali váltás a pozíciókban.

„Mindenért vállalom a felelősséget!” – jelentette ki a hét éve elnökösködő Michal Listkiewicz, akinek a jelek szerint lesz mivel elszámolnia.
A PZPN első számú vezetője nem tart attól, hogy az állami ellenőrzés miatt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség felfüggeszti a szövetség tagságát, mint ahogyan azt a hét elején tette a FIFA, amikor a politikai beavatkozás miatt kizárta a tagok sorából Görögországot.

„A görögöknél más a helyzet: ott a labdarúgó-szövetség két éve harcol az állami vezetőséggel, amely a nem megfelelő törvénykezés miatt személycseréket is végrehajthatott, míg nálunk csak pénzügyi ellenőrzés zajlik, a vonatkozó előírásoknak megfelelően” – mondta a most még nyugodtnak tűnő Michal Listkiewicz.
Legfrissebb hírek

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
32 perce

A holland rendőrség 230 Napoli-szurkolót vett őrizetbe a BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
36 perce

A hónap utánpótlásedzője: Neu Gábor cselgáncstréneré a szeptemberi díj

Utánpótlássport
46 perce

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
1 órája

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
1 órája

Erste Liga: felkartöréssel műtötték a DEAC csatárát

Jégkorong
1 órája

Indul a szezon, de mi történt a szünetben? Íme, az NBA-nyár legfontosabb eseményei

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik