Huszonöt perc mennyország

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2006.05.06. 02:07
Címkék
Eddig csupán huszonöt percet tölthetett élvonalbeli játékosként a pályán Tóth Zoltán. Gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy NB I-es játékos lett Pécsett. Boldogsága azonban korántsem felhőtlen, hiszen kiderült: súlyos szívbeteg, és műteni kell. Az operáción sikeresen túljutott, s most abban reménykedik, van még számára visszaút a futballpályára is.
Tóth Zoltán a kórházi pihenés alatt is egyre csak a futballra gondol
Tóth Zoltán a kórházi pihenés alatt is egyre csak a futballra gondol
Unger Tamás
Tóth Zoltán a kórházi pihenés alatt is egyre csak a futballra gondol
Tóth Zoltán a kórházi pihenés alatt is egyre csak a futballra gondol
Tóth Zoltán a kórházi pihenés alatt is egyre csak a futballra gondol
Unger Tamás
Tóth Zoltán a kórházi pihenés alatt is egyre csak a futballra gondol

Mérges volt a Balaton. Mérges zöld színű. A hullámok dühösen nyaldosták a partot, a szél fel-felkorbácsolta a vizet. Strandolónak, békaembernek, könnyűbúvárnak, pecásnak se híre, se hamva. Mintha kiürítették volna a balatonfüredi partszakaszt, csak elvétve bukkant elő egy-egy dideregve összebújó pár, hogy sietős léptekkel keressen menedéket a huzatos, szeszélyes május elől. A helyi szívszanatórium előtt sem volt különösebben nagy a nyüzsgés, a betegek jobbára bent pihentek a szobájukban, a hozzájuk érkező rokonok, barátok pedig tán fel sem figyeltek a magyar tenger haragosságára, belefeledkeztek a saját bajukba. Nem különösebben vidám hely ez a kórház. Pedig a víz közelében áll, s néhány ablakából még azt is látni, hogy miként pancsolnak, lubickolnak, szörföznek a Balatonban, hogy miként élnek mások – vidáman, egészségesen.

Szívfájdító lehet minderre rácsodálkozni, túl az első vagy a második infarktuson, túl a négy-öt órás szívműtéten, csendre, nyugalomra, mozdulatlanságra ítélve. Főleg, ha az ember fiatal. Akkor lehet csak igazán nyomasztó a magyar tenger közelsége és nyüzsgő élete. Hanem ezen a napon szó sincs ilyesmiről. A betegnyilvántartóban egykedvűen ücsörgő kórházi alkalmazott is lassan reagál a kérdésre: ,,Kit keres maga? Milyen futballistát? Pécsett játszik? Ne haragudjon, olvasom ezt a hosszú listát, de csak nem találom. A kutya fáját, nem találom...”

Nem bírta a szíve a gürcölést

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Tóth Zoltán 23 éves fiatalember, nem a Barcelonában futballozik, és nem az Arsenalban, de még csak nem is a Ferencvárosban vagy az Újpestben. Nem ismerik fel az utcán, s neve hallatán nem kezdenek el anekdotázni az emberek, a felejthetetlen góljait emlegetve. A sors eddig visszafogottan ajándékozta meg, bár a gyermekkori álma, hogy ha rövid időre is, de teljesült. Huszonöt percet futballozhatott az élvonalban a Pécs játékosaként. Büszke volt, és még annál is büszkébb, amikor Keszei Ferenc, a PMFC vezetőedzője a tavaszi bajnoki rajton Kaposvárott a meccs 65. percében pályára küldte őt. Végigloholta és sprintelte azt a 25 percet, azaz tette a dolgát, ha már a Jóisten nem ajándékozta meg Ronaldinho-szerű technikával, Thierry Henry gólérzékenysé- gével, illetve Wayne Rooney robbanékonyságával. Neki gürcölnie kellett, 90 percen át futnia ahhoz, hogy megkapaszkodjon az élvonalban.

Bármelyik pillanatban összeeshetett volna

Pedig akkor már nem volt minden rendben a szívével.

Kaposvárott úgy debütált az élvonalban, hogy csupán ideiglenes orvosi engedélye volt. Mert valamit találtak. Valami rendellenességet, ám ezt Tóth Zoltán nem vette komolyan. Hogyan is vehette volna, amikor sohasem volt beteg, a szíve fél másodpercre sem vert félre, úgy dolgozott, úgy pumpálta a vért, hogy ha arra kérik, röpítse fel a gazdáját a Himalájára, azt is megtette volna – de az EKG-vizsgálat nyomán mégis berendelték a pécsi játékost. Onnantól kezdve már nem volt visszaút. A fiatalság, a felhőtlen gyermekkor egy szempillantás alatt elröppent. Tóth Zoltán néhány hét alatt felnőtt lett.

"Január kilencedikén kezdtük el az alapozást Pécsett, én korábban az NB III-as Kozármislenyben játszottam, s úgy tűnik, nem ment rosszul, mert Keszei Ferenc visszarendelt a kölcsönadásból, s azt mondta, a tavasszal kipróbál – mondta Tóth Zoltán. – Óriási lelkesedéssel edzettem, és ez most nem üres duma. Úgy fogtam fel, itt van életem nagy lehetősége, ha most elszúrom, ha most gyengének, erőtlennek, ne adj Isten, tehetségtelennek bizonyulok, akkor kész, vége, nem lesz belőlem futballista. Bírtam az iramot. Nem volt egyszerű az átállás, a harmadosztályban nem edzenek így és enynyit, de belejöttem. Aztán február elején jött a szokásos rajt előtti orvosi vizsgálat, és az EKG valami rendellenességet mutatott ki. Mondták az orvosok, hogy majd újabb ellenőrzésekre lesz szükség, de én valahogy nem foglalkoztam ezzel. Főképp, amikor megkaptam az ideiglenes engedélyt! Életem legboldogabb huszonöt percét töltöttem el a kaposvári pályán, amikor a rajton becserélt a mester. Honnan is gondolhattam volna: hosszú hónapokat kell várnom ahhoz, hogy ez az élmény esetleg újra megismétlődhessék. De hálás vagyok a sorsnak, illetve a Jóistennek, hogy egyáltalán élek. Bármikor meghalhattam volna. Nem könnyű ezt felfogni, bármelyik edzésen egy sprint közben vagy akár a pályán, mondjuk épp Kaposváron összeesek, és vége...”

A futballról még nem kell lemondania

A bajnoki rajtot követő kedden Tóth Zoltán 23 éves fiatalember Budapesten a Sportkórházban jelentkezett. Azonnal eltiltották a sporttól, s azt mondták neki, valami nagyon nincs rendben a szívével. Ekkor ijedt meg először. Elmúlt a futball keltette mámor, s valami megmagyarázhatatlan bizonytalanság, félelem költözött a helyére. Ez hajtotta őt Pécsre, a helyi kórházba, ahol több szívspecialistával, többek között a korábbi Vasas-játékost, Pál Zoltánt is megoperáló Papp Lajos professzorral is konzultált, s egyértelművé vált, hogy katéterezni kell. Ez a művelet aztán pontos diagnózissal szolgált. Egy izom nyomta az eret a szív közelében.
Tóth Zoltán 23 évesen készülhetett a szívműtétre.

,,A szüleim rettenetesen megijedtek, nekem pedig az járt a fejemben, hány és hány tragédiát néztem végig. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer hasonló sorsra juthatok. Szegény Fehér Miki halála engem is megviselt, nagyon tiszteltem őt, szerettem a játékát. Persze hogy eszembe jutott mindez, amikor befeküdtem a pécsi kórházba a műtét előtt. Nem volt sok időm remegni, viszonylag gyorsan sorra kerültem, április tizenkilencedikén végezték el a beavatkozást, és ahogy hallom, két órát tartott az operáció. Kicsit fáj még a mellkasom, hiszen végig felnyitották, s azt is tudom, hogy egy új eret is beültettek. Azt mondják, még lehet belőlem futballista. Most már ez jár a fejemben, szeretnék megint játszani, együtt futni, edzeni a többiekkel, nem létezik, hogy az élet mindössze huszonöt percet adott nekem az élvonalból. Egyszerűen nem hiszem el, hogy csak ennyit kaphattam a sorstól. Rajtam nem múlik, innen, Balatonfüredről hazamegyek a kedvesemhez, otthon még pihenek három hetet, aztán megyek vissza kontrollvizsgálatra, ott majd eldől minden. Emlékszem, Pál Zoli is visszatért a súlyos szívműtétje után. Ha neki sikerült, én is megcsinálom...”

Azt írta Seneca, hogy előbb élni kell, és csak azután filozofálni. Tóth Zoltán 23 évesen sem akar mást, csak élni, futballozni s újra csak futballozni. Még itt, a balatonfüredi szívszanatórium kopottas szobájában, Pali bácsi és Feri bácsi társaságában is, akik többször kifejtették neki: élsz gyerek. S ez a legfontosabb. ---- M ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik