Bobic csapat nélkül maradt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.07.05. 21:03
Címkék
Immár 11 éves Bundesliga-, illetve válogatottbeli karrier után szokatlan helyzetbe került Fredi Bobic: lejárt a Herthával kötött szerződése, és jelenleg csapat nélkül tengődik. A támadó 2005. április 9-én játszotta utolsó bajnokiját a berlini együttesben, azóta nem kapott lehetőséget Falko Götz vezetőedzőtől. Ettől függetlenül nem gondol a visszavonulásra.

"Még nem akarom abbahagyni - jegyezte meg a Nationalelfben éppen a magyarok ellen debütáló Bobic. - Még nagy kedvem van a Bundesligában futballozni, szerintem két-három jó évem még lehet. A Hertha-aktát pedig lezártam!"

A Mariborban született futballista első berlini évadjában 32 mérkőzésen hét gólt jegyzett, azonban az edzőváltás (Huub Stevens helyét Falko Götz vette át) megpecsételte a sorsát. Götznél a Hertha jobbára egy csatárral (Nando Rafael) és három támadó középpályással (Marcelinho, Bastürk, Gilberto) játszott, a tipikusan "tizenhatoscsatár" Bobic pedig a megfelelő beadások nélkül halott ember.

Fredi Bobic egyébként még a német válogatottról sem mondott le, egyszer már sikerült neki a nagy visszatérés (2002 novemberében, négy év és kilenc hónap kihagyás után öltötte ismét magára a Nationalelf dresszét), miért ne jöhetne ez össze röviddel a 2006-os vb előtt ismét?
"Talán Jürgen Klinsmann-nak szüksége lesz még egy tapasztalt csatárra a büntetőterületen belül. Különben is, mindig akkor jöttek el a legszebb pillanataim, amikor már leírtak" - jelentette ki a veterán futballista.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
4 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
4 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
6 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik